Kisebb fajta aggodalmat okozott az utasok körében, hogy az American Airlines, a Delta és a United prémium turista osztályának fedélzeti szórakoztató rendszerén egy kis kamera jelent meg. A társaságok nyugtatgatnak: nem megfigyelésre használják őket.

Az ügy háttere, hogy az említett légitársaságok a Singapore Airlines-szal karöltve felújították a prémium turista osztály kabinját és a fedélzeti szórakoztató rendszer érintőképernyője alatt megjelent egy kis kamera. Az utasok egyből arra gyanakodtak, hogy a légicég megfigyeli őket, ezért magyarázatot követeltek.

A Delta Airbus A321-esének fedélzete. Fotó: Delta Air lines

A Delta és a United közleményt adott ki az esettel kapcsolatban, amelyben azt írták, a kamerák részei a Panasonic által leszállított szórakoztató rendszernek, de nem aktívak. A Buzzfeednek a United szóvivője is azt mondta, ez szériatartozéka az új rendszernek, és például videohívásokhoz lehetne használni, de a légitársaságnak nem áll szándékában beüzemelni a kamerákat.

Példaként említette a Buzzfeed, hogy az Emirates egyes járatain is vannak ilyen kamerák, ahol ilyen konferenciahívásokra használhatják az első osztályon utazók.

Grafika: Panasonic

Az American Airlines korábban azt közölte, hogy a kamerák esetleges jövőbeni termékfejlesztés miatt kerültek a gépekbe, például gesztusvezérléshez is használhatók lennének, de jelen állapot szerint a társaság nem szándékozik „feléleszteni” az eszközöket.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ennek ellenére az utasok némileg nyugtalanok, nem szeretnék, ha utazás közben valaki megfigyelné őket akkor sem, ha csak evés, vagy alvás közben kaphatnák lencsevégre. Néhány utas azt mondta, egyébként is mindenhol megfigyelik őket, de nem örülnének neki, ha már utazás közben is ettől kellene tartaniuk.