Amennyiben valaki Budapestről kíván Németországba utazni, igen nagy kínálattal találhatja szemben magát a földön és levegőben egyaránt. A két ország közötti jelentős gazdasági kapcsolatok mellett a turizmus is komoly forgalmat generál évről évre. Az Air Berlin és a Német Turisztikai Hivatal jóvoltából Berlinbe utaztunk, hogy kipróbálhassuk a tegel-i bázisú vállalat szolgáltatásait, illetve jobban megismerhessük a hamarosan megnyíló Berlin – Brandenburg légikikötőt is.

A 1979-től napjainkig

A légitársaság történelme az 1980-as évekre nyúlik vissza, amikor az Egyesült Államokban, Oregon államban bejegyzésre került az Air Berlin USA cégnév, így a fuvarozó beléphetett az akkori politikai szituáció miatt értékesnek számító nyugat-berlini légipiacra, hogy onnan német turistákat szállíthasson különféle mediterrán célállomásokra.

A Boeing 707-es az Air Berlin USA színeiben. (Fotó: Wikimedia) | © AIRportal.hu

A Boeing 707-es az Air Berlin USA színeiben.
(Fotó: Wikimedia)

A vállalat ekkor kettő darab Boeing 707-es utasszállítóval repült, majd folyamatosan érkeztek a kisebb, szintén amerikai gyártmányú Boeing 737-es keskenytörzsűek, melyekből előbb a 200-as, és a 300-as, majd végül a 400-as altípus is megjelent a flottában.

Németország egyesítése után nem sokkal a társaságot az LTU korábbi marketingigazgatója, Joachim Hunold vásárolta meg, ezek után pedig az új céget Air Berlin GmbH & Co. Luftverkehrs KG-ként jegyeztette be a német hatóságoknál.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Egy igazi klasszikus Boeing 737-es: a 200-as széria.(Fotó: Pedro Aragão) | © AIRportal.hu

Egy igazi klasszikus Boeing 737-es: a 200-as széria.
(Fotó: Pedro Aragão)

A vállalat újjászületését újabb gépmegrendelések követték, melyek már a modern kort képviselték, így csatlakoztak a járműparkhoz a következő generációs Boeing 737-esek, és később a keskenytörzsű Airbus utasszállítók is.

Többszöri arculatváltás, és a cégpolitika újragondolása után, az LTU légitársasággal történő egybeolvadás után az Air Berlin az évek során Németország második legnagyobb légitársaságává nőtte ki magát, sőt a járműparkban megjelentek a hosszú távú járatok teljesítésére is alkalmas Airbus A330-asok, melyet a düsseldorf-i partnerétől, az LTU-tól örökölt meg.

Az Air Berlinre eközben felfigyelt az Egyesült Arab Emírségek nemzeti légitársasága, az Etihad Airways is, mely vállalat végül 2011-ben meg is vásárolta a német cég részvényeinek 29.21%-át, mintegy 73 millió euróért.

A magyar piac – német szemmel

A két főváros között a történelem során számos légitársaság üzemeltetett járatokat, melyek közül ma már nem mindegyik üzemel, az útvonal kihasználatlansága, vagy a járatokat teljesítő társaság csődje miatt.

Amennyiben viszont valaki most szeretne utazni, és nem kíván az átszállással időt veszíteni, úgy jelenleg a low-cost easyJet, vagy az Etihad Airways partnere, az Air Berlin járatai közül válogathat.

Az Air Berlin jelenleg a várostól mintegy 8 kilométeres távolságra fekvő, és a 2014-es évben 20 millió utasforgalmat elérő Tegel repülőteret használja. A repülőtéren az Air Berlin a legnagyobb társaságnak számít, mind az ott állomásozó repülőgépek, mind pedig az éves utasszámot tekintve.

A repülőtérre vezető úton mindenki számára világossá válik, hogy az Air Berlin "felségterületén" autózik. | © AIRportal.hu

A repülőtérre vezető úton mindenki számára világossá válik, hogy az Air Berlin „felségterületén” autózik.
A második legmagasabb német irányítótorony, valamint az A és B terminál épületei. | © AIRportal.hu

A második legmagasabb német irányítótorony, valamint az A és B terminál épületei.

Ami a cég budapesti menetrendjét illeti, napi kettő járatpár közül lehet válogatni: egy délelőtti, és egy késő délutáni összeköttetést biztosít a az Air Berlin a hét minden napján. Az útvonalon leggyakrabban a Boeing 737-700-as típust használják, de a foglalások függvényében ez változhat, így akár a nagyobb, -800-as szériával is lehet találkozni, de esetenként a jóval kisebb turbólégcsavaros Bombardier Q400-asok teljesítik a járatokat.

Kipróbáltuk

Az Air Berlin 8637-es, Budapest és Berlin közötti járatán éppen egy Boeing 737-700-as repülőgép teljesített szolgálatot, mely a menetrend szerint 10:40-kor hagyja el a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőteret, és mintegy 1 óra 25 perces repülés után ebédidőben érkezik meg a német fővárosba.

Az Air Berlin 144 üléssel szereli fel a Boeing 737-700-as gépeket. | © AIRportal.hu

Az Air Berlin 144 üléssel szereli fel a Boeing 737-700-as gépeket.
Az ülések háttámlájában találhatjuk a biztonsági információkat tartalmazó kártyát, és több magazint is. | © AIRportal.hu

Az ülések háttámlájában találhatjuk a biztonsági információkat tartalmazó kártyát, és több magazint is.

A becsekkolás Ferihegyen a 2B terminálon zajlik, ahol az egyébként díjmentesen szállítható poggyászokat lehet feladni, a repülőgépre később pedig utashídon keresztül lehet felszállni, természetesen a biztonsági kapukon való áthaladás után.

Az Air Berlin már évek óta használja azt a cégpolitikát, mely félúton van a hagyományos, és a diszkont társaságok között. Így az előbb említett poggyász, és fedélzeti ellátás díjmentes, de az utazónak lehetősége van további opciók közül válogatni, melyek természetesen felár ellenében vehetőek csak igénybe, úgy mint az alkoholos italok, vagy egyéb áruk vásárlása az út során.

A landolás után a repülőgép a Tegel repülőtér C termináljához gurul, ahonnan buszokkal szállítják tovább az utasokat az épületig. A városba való bejutás nem bonyolult, taxi, és több buszjárat közül is választhatunk, melyekre automatákból válthatunk jegyet.

A C terminálon szinte közvetlenül a repülőgépekből érkezik a csomag a szállítószalagokra. A kiszolgálás sebessége átlagos, körülbelül 15 percet kell várni a csomagokra. | © AIRportal.hu

A C terminálon szinte közvetlenül a repülőgépekből érkezik a csomag a szállítószalagokra. A kiszolgálás sebessége átlagos, körülbelül 15 percet kell várni a csomagokra.
A C terminált személyautóval a legegyszerűbb megközelíteni. A helyi autóbusz a B terminálnál áll meg, ahonnan rövid sétával bármelyik épületet el lehet érni. | © AIRportal.hu

A C terminált személyautóval a legegyszerűbb megközelíteni. A helyi autóbusz a B terminálnál áll meg, ahonnan rövid sétával bármelyik épületet el lehet érni.

Ha valaki éppen Berlinből indul Budapest felé, az eljárás nagyjából ugyanaz: a C terminál épületében végig sorakoznak az Air Berlin check-in pultjai, ahol célállomástól függetlenül tudjuk feladni a poggyászokat, és kinyomtattatni a beszállókártyákat.

Ezután a biztonsági ellenőrzés következik, majd a vámmentes üzleten való keresztülsétálás után hosszú padsorok, és éttermek környezetében lehet várakozni a beszállítás megkezdéséig.

A Berlin és Budapest között közlekedő AB8638-as járatot vasárnap kivételével rendre a cég 8 darab Boeing 737-700-as repülőgépének egyike repüli, viszont a hét utolsó napján általában a nagyobb, 800-as verziót rotálja be a légitársaság az útvonalra.

A díjmentes fedélzeti ellátás 1 darab apró snackből, valamint egy üdítőitalból áll. Teát, vagy kávét külön szolgálnak fel, szintén díjmentesen. | © AIRportal.hu

A díjmentes fedélzeti ellátás 1 darab apró snackből, valamint egy üdítőitalból áll. Teát, vagy kávét külön szolgálnak fel, szintén díjmentesen.
A szárnyvégen airberlin.com felirat emlékeztet minket, hogy milyen légitársaság gépén utazunk. | © AIRportal.hu

A szárnyvégen airberlin.com felirat emlékeztet minket, hogy milyen légitársaság gépén utazunk.

A hosszabb Boeing 737-esből jelenleg 29 darab teljesít szolgálatot a német társaságnál, és további két példány csatlakozik majd, melyek egyenesen a gyárból kerülnek leszállításra.

Az új Boeing 737-esek nagy része már a Boeing repülőgépgyár új Sky Interior belső elrendezésével van felszerelve, melyeket a modernizált kabinpanelekről, új ülésekről és a hangulatvilágításról könnyű felismerni.

A fedélzeti szórakoztató rendszer (IFE – in-flight entertainment) ezekről a példányokról sem hiányzik, ugyanakkor a társaság a kevésbé drága, fej feletti LCD kijelzőket választotta, így aki nem a közös képernyőt kívánja figyelni, az válogathat a fedélzeti magazinok közül, ugyanakkor a légitársaság már engedélyezi a mobiltelefonok és tabletek repülős üzemmódban történő használatát is.

A oneworld légiszövetséget promotáló festés az egyik Boeing 737-800-ason. | © AIRportal.hu

A oneworld légiszövetséget promotáló festés az egyik Boeing 737-800-ason.
A Boeing 737-800-as új Sky Interior belsővel. | © AIRportal.hu

A Boeing 737-800-as új Sky Interior belsővel.

A budapesti landolás után a repülőgép a 2A terminálhoz érkezik, ahol az utashidak valamelyikéhez áll. Az ajtóban álló személyzet apró kedvességgel, Air Berlin-es csokoládé átnyújtása mellett búcsúzik az utasoktól.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!