Folytatódik a Boeing menetelése ebben az évben, az amerikai gyártó már nem csak átadásban veri stabilan legnagyobb konkurensét, de értékesítésben is. Július újabb mélypont utóbbi szempontból az Airbusnak.
Rendelések
Július egyébként nyári hónap lévén viszonylagos csendben telt, de – mint idén szinte minden – az Airbusra ez is többszörösen negatívan hatott. A hetedik hónapban Toulouse mindösszesen 4 gépet adott el, három A330-200-ast az International Airlines Groupnak (IAG), egy A350-900-ast pedig egy meg nem nevezett ügyfél kért.
Az Airbus rendelésállománya a teljes évre vetítve bruttó 252 gépen áll.
A Boeing ezzel szemben júliusban 22 gépre talált vevőt, ennek több mint felét az Air Lease Corporation 14 darabos rendelése fedte le. A szokásos 737-787-eseken kívül bekerült még a könyvekbe két darab 747-8F is, de a vevő kiléte egyelőre ismeretlen.
Az év eddigi részében a Boeing 443 repülőgépet értékesített, ennek gerincét a 302 darabos 737 és a 82 darabos Dreamliner megrendelés tette ki.
Egy évvel korábban a Boeing ennél kevesebb, 322 gépre talált vevőt a január-júliusi időszakban.
Átadások
Az Airbus egyre távolabb kerül azon céljától, hogy átadásokban is megelőzze a Boeinget, pedig tavaly év végén ezt a célt tűzték ki maguk elé. Hogy a megrendelésekben a vezető szerepet elvesztették, biztosan fájó pont, de az átadásokban is szép kis lemaradást hoztak össze.
Júliusban az Airbus 47 gépet adott át üzemeltetésre a légitársaságoknak, a legsikeresebb természetesen az A320-as volt 36, a típuscsaládba tartozó gépet szállítottak le, A350-ből hat, A380-ból egy készült el.
A Boeing gyársaiban egy kicsit jobban iparkodtak, ugyanis Rentonból 58 gépet gurítottak ki. Összesen 39 darab 737-es, és 13 darab Dreamliner repült ki, hogy csak a legnépszerűbbeket említsük.
Egy évvel ezelőtt a Boeing eggyel kevesebb, 57 gép gyártásával végzett.
Az egész éves számok szerint az Airbus 353, a Boeing pedig 410 repülőt adott át a légitársaságoknak.