Kigyulladt akkumulátor miatt kellett megszakítania útját egy Air Asia-járatnak december 25-én, az eszköz a tulajdonosa testfelületének 20 százalékát megégette.

Az Aviation Herald információi szerint az Air Asia 9M-AGL lajstromú, két éves Airbus A320neója az AK130-as járattal Kuala Lumpurból Hongkongba tartott 35 ezer láb magasságon (10,6 kilométer), amikor az egyik utas mobil eszközének tartalék akkumulátora hirtelen felforrósodott, és kigyulladt.

Az energiatároló a 26 éves tulajdonosának bal kezét és lábát, bal combjának hátsó részét és fenekének bal oldalát is roncsolta, testfelülete 20 százaléka megégett.

A hajózó személyzet eloltotta a fedélzeten keletkezett tüzet, az akkumulátort biztonságos tárolóba helyezték, majd megkezdték a sérült utas ellátását. Eközben a pilóták megszakították a járat útját és Ho Si Minh-város fel felé fordultak, majd 35 perccel később biztonságosan landoltak.

Fotó: Air Asia Berhad

Az utast kórházba szállították, ellátását követően másnap elhagyhatta a kórházat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A járat a landolás után nem folytathatta azonnal az útját, Vietnam legnagyobb városának repülőterére egy cseregépet kellett küldenie a légitársaságnak. A 9M-AGX lajstromú szintén Airbus A320neóval a járat végül 17 órás késéssel érkezett meg a célállomásra. A kitérést végző repülőgép a landolás után mintegy 20 órán át még Ho Si Minh-városban maradt, majd visszatért Kuala Lumpurba, azóta menetrend szerinti forgalmat bonyolít.

A lítium-ion akkumulátorok több cellából állnak, amelyeknek van egy kritikus hőmérséklete, amelyet, ha elérnek, akkor exoterm, hőfelszabadulással járó kémiai reakció indul be. Ez a többi cellát is felforrósítja, ennek a folyamatnak a gyorsaságától függ, hogy az eszköz kigyullad-e, de nem ritka, hogy emiatt az akkumulátorok fel is robbannak.