Megvásárolja az állam Hévíz-Balaton Airport Kft. 90 százalékát a hévízi önkormányzattól – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból.

A kormány 114 millió forintot fizet a többségi részesedésért, a tulajdonosi jogkört a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) fogja gyakorolni.

A Sármellék és Zalavár területén fekvő légikikötőt üzemeltető cég többségi tulajdonrésze része a közlönyben lévő indokolás szerint

az állami támogatás átláthatóbbá tétele, és a turizmus, mint kiemelt stratégiai fontosságú ágazat fejlesztése miatt kerül állami kézbe.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mint arról korábban beszámoltunk, Sármelléken a norvég Pilot Flight Academy az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával pilótaképző iskolát hoz létre, az első turnusnak idén tavasszal kellett volna megkezdenie tanulmányait.

A Hévíz-Balaton Airport Kft. a Napi.hu korábbi beszámolója szerint minden évben több százmillió forint állami támogatást kapott. A főleg charter járatokat fogadó és indító repülőtér utasforgalmáról nem érhető el adat. A társaság honlapján lévő menetrend szerint augusztus végétől a Sundair fog charter-járatokat üzemeltetni