Át kell vizsgálni bizonyos International Aero Engines (IAE) V2500-as hajtóműveket az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) sürgősségi direktívája szerint.

Az FAA március 21-én kiadott utasítása szerint sürgősséggel el kell végezni az IAE V2500-as meghatározott változataival felszerelt, Airbus A320 típuscsaládba tartozó repülőgépek átvizsgálását – írja a Flightglobal.

Egyes hajtóművekben cserélni kell a magas nyomású turbina első fokozatának tárcsáit, ha a direktívában megadott sorozatszámú gyártmányok közül valók.

A dokumentum szerint ha ezek az alkatrészek használatban maradnak, a hajtómű súlyos meghibásodása következhet be: alkatrészek és törmelék szakíthatja át a hajtómű burkolatát, amely kárt tehet a repülőgépben is. A probléma kiváltó okát egyelőre még keresik a szakemberek.

Bár az FAA nem nevezett meg konkrét esetet, amelynek nyomán kiadta a direktívát, annyit közölt, hogy egy március 18-án bekövetkezett incidensről van szó, amelyben egy Airbus A321-es volt érintett. Több forrás szerint Ho Si Minh-város repterén, a Vietnam Airlines Airbus A321-es gépének megszakított felszállásakor bekövetkezett esemény lehet a háttérben. A hivatalos jelentések szerint nekifutás közben kidurrant a gép első futóművének egyik abroncsa is, az elszabadult gumidarab sérülést okozott a hajtóműben.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Photos reveal Vietnam Airlines A321 engine damage during rejected takeoff from Ho Chi Minh City on Wednesday. Fire services attended to the engine and nearby grass fire.

Közzétette: ET Aviation – 2020. március 22., vasárnap