Már a Dubai Air Show első napján, vasárnap hatalmas sikert könyvelhetett el az amerikai repülőgépgyár, és ez nem csupán a 777X program útjára bocsájtása. Az Etihad Airways 30 repülőgépről szóló vásárlást véglegesített a Dreamliner program 787-10 alváltozatára vonatkozóan, amelynek köszönhetően a Boeing legújabb szélestörzsű repülőgépe iránt már több, mint ezer példányról szóló igény érkezett az elmúlt 9 év során.

A legutóbbi megállapodás 8.7 milliárd dollár értékű bevásárlást jelentett, amelynek köszönhetően a Boeing 787 Dreamliner összesen 1012 megrendelést tudhat magáénak 60 ügyféltől. Az Etihad Airways a mostani bejelentéssel a típus legnagyobb üzemeltetőjévé válik, hiszen a korábbi egyezséggel együtt már 71 repülőgép érkezik összesen a flottába.

“A 787 Dreamliner típusba fektetett folyamatos beruházásunk nemcsak megalapozott, hanem látható is ezen a rekord idő alatt beérkezett mérföldkövet jelentő megrendeléssel is. Őszintén hálásak vagyunk ügyfeleink további bizalmáért a 787 iránt, valamint izgatottak vagyunk a növekvő termékskálával és a repülőgépcsalád bővülő jelenlétével kapcsolatosan.” – nyilatkozta Ray Conner, a Boeing utasszállító repülőgépekért felelős elnök-vezérigazgatója.

Az Etihad Airways legutóbbi Boeing 787-9 Dreamliner rendelésekor készített grafika a Boeing 777F teherszállító repülőgép látványtervével egyetemben. Várhatóan 2014 első felében veheti át első Dreamlinerjét a légitársaság.
(Forrás: Boeing Company)


“Nagy jelentőségű, időszerű és lényeges megrendelés ez a mostani számukra, hiszen most ünnepeljük fennállásunk tíz éves évfordulóját és a következő évtizedekre és még továbbra szóló terveinket. Mindösszesen 10 év alatt egy induló légitársaságból egy világméretű vállalattá váltunk. Ez a vásárlás biztosítja számunkra, hogy az eredményeinkre építsünk, miközben a következő generációs repülőgépek támogatásával megvalósítjuk a fejlődésünk következő generációját.” – tette hozzá James Hogan, az Etihad Airways elnök-vezérigazgatója.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A szóban forgó 787-10 altípus egyelőre még fejlesztés alatt áll, várhatóan 2017-ben készülhet el az első prototípus és kezdheti meg a berepülési programot, melynek végeztével 2018-ban indulhat az első példányok átadása a légitársaságok számára.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!