AIRportal.hu
A Wizz Air kikutatta az utasok leszállás utáni tapsolási szokásait
A cég 4500 utas és 150 légiutas-kísérő bevonásával készült, teljes hálózatát érintő kutatása szerint leginkább a kelet-közép-európai régióból induló nyaralójáratokon, és a ritkábban repülőre szálló utasok körében jellemző a taps, többen csak azért teszik, mert mások is.
Megkönnyíti az átszállást CDG-n az Air France és a repülőtér üzemeltetője
Elsőbbségi kiszolgálást biztosítanak azoknak az utasoknak, akiknek az átlagosnál rövidebb átszállási idővel kell elérniük csatlakozó járatukat, a légitársaság emellett további digitális újításokkal javítja az utazási élményt.
A légiutas-kísérők sztrájkja miatt leálltak az Air Canada járatai
Az Air Canada és az Air Canada Rouge több mint 10 ezer légiutas-kísérőjének szombaton kezdődött sztrájkja miatt napi 700 járatot kellett törölni, a hálózat fokozatos visszaállítása a legfrissebb közlés szerint csak kedden délután kezdődhet meg.
Több mint 1,8 millió utas és 36 ezer tonna áru júliusban Ferihegyen
Az év hetedik hónapjában meghaladta az 1 millió 846 ezret az utasok száma, a légiáru mennyisége pedig több mint 44 százalékkal volt több az előző évinél a budapesti légikikötőben.
Értékesítési tanácsadó
Magyar Duty-Free Kft.
Képzési csoportvezető – ATM szakszemélyzet oktatási területre
HungaroControl Zrt.
Integrated Planning Manager
Wizz Air Hungary Ltd.
Újraindul a TAP Air Portugal privatizációja
Mindhárom nagy európai légitársasági csoport a lehetséges kérők között van, a portugál állam a cég 44,9 százalékát adná el egy vagy több befektetőnek.
Repülőtéri speciális rendszerek karbantartó
Budapest Airport Zrt.
IT biztonsági szakértő GRC területre
HungaroControl Zrt.
Junior SOC Analyst
HungaroControl Zrt.
Szerkezetjavító
Aeroplex of Central Europe Kft.
Check Supervisor
Aeroplex of Central Europe Kft.
Production Line Manager
Aeroplex of Central Europe Kft.
Lead Engineer B2
Aeroplex of Central Europe Kft.
Lead Engineer B1
Aeroplex of Central Europe Kft.
Megfelezi budapesti járatainak számát télre a China Southern
Október végétől a jelenlegi négy helyett csak két járat közlekedik hetente Kanton és Budapest között.
Újraindítja Philadelphia és Budapest közötti járatát az American Airlines
Az American Airlines 2026. május 21-től október 5-ig naponta repül majd Philadelphia és Budapest között.
Újabb veterán Boeing 737-200-ast állított forgalomba a kanadai Nolinor
Egy közel 45 éves Boeing 737-200-as repülőgép csatlakozott a kanadai Nolinor Aviation flottájához, amely a típus legnagyobb üzemeltetője jelenleg a világon.
Még 14 Boeing 777-9-est rendelt a Cathay Pacific
A hongkongi légitársaság 35 példányra bővítette rendelésállományát a még tanúsításra váró és jelentős csúszásban lévő típusból, a gyártó egy ötödik géppel erősítette meg a tesztflottát.
A Lufthansának és az Air France-KLM-nek sem kell az Air Europa
Az Air France-KLM után a Lufthansa is visszalépett az Air Europa megvásárlására irányuló tárgyalásoktól, már csak a Turkish Airlines maradt versenyben a spanyol légitársaság részesedéséért.
Újabb transzatlanti járatokat indít és megújítja arculatát az Alaska Airlines
Jövő tavasztól napi közvetlen járatokat indít Seattle-ből London-Heathrow és Reykjavík felé az Alaska Airlines, Boeing 787-9-esei pedig a sarki fény ihlette festést kapnak.
Rekordot ért el a Ryanair utasainak száma júliusban
Az ír fapados légitársaság 20,7 millió utast szállított júliusban, ami 3 százalékos növekedés az előző év azonos hónapjához képest.
Prémium turista osztályt kapnak a Korean Air Boeing 777-300ER gépei
A dél-koreai légitársaság bemutatta Premium Class nevű új kabintermékét, amellyel felújított Boeing 777-300ER gépeinek fedélzetén találkozhatnak az utasok idén ősztől.
System Engineer / Rendszermérnök
HungaroControl Zrt.

























