Címlap Szerzők Írta AIRportal.hu

AIRportal.hu

15487 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Újraindul a TAP Portugal budapesti járata

2017. július 1-től újraindul és heti hét alkalommal közlekedik majd a portugál nemzeti légitársaság, a TAP Portugal Lisszabon és Budapest között.

Hatalmas panorámaablakok lesznek a BBJ-ken

A Boeing Business Jetekhez extraként vásárolható Skyview Panoramic Window nevű panorámaablak 1,4 méter széles és fél méter magas lesz.

Átvette első A330-300-as repülőgépét a South African Airways

A South African Airways (SAA) átvette az általa lízingelt öt darab vadonatúj megnövelt felszállótömegű Airbus A330-300-as első példányát.

Csökkent a Debrecen Airport utasforgalmának növekedési üteme

2016. novemberében az előző év azonos hónapjához képest 44%-kal több, összesen 17 550 légi utas fordult meg a Debrecen Airporton.

Akkor teleportáljunk pár percre St. Maartenra

A spotterparadicsomba, az egzotikus Maho Beachre repít képzeletben pár percre ez a remek videó. Repüljetek velünk káros mellékhatások nélkül!

Így ismerkednek az Air France pilótái az új 787-s típussal

Ma érkezett Párizsba az Air France első Boeing 787 repülőgépe, mely az 500. legyártott Dreamliner. Nézzük a pilóták hogyan készültek a gép üzembe állítására.

Ground Operations Manager

ASL Airlines Hungary Kft.

Légiforgalmi irányító

HungaroControl Zrt.

Passenger screening agent

BUDPORT Handling Kft.

Engedett a Lufthansa a pilóta-szakszervezetnek

A vállalat egy kétlépcsős, 4.4%-os emelésre, és egy egyszeri, egyösszegű kifizetésre tesz javaslatot, a munkáltató azonnali tárgyalásokat szorgalmaz.

Tíz repülőgép finanszírozásáról állapodott meg a Wizz Air Kínában

Eladás/visszlízing megállapodást írt alá a Wizz Air a kínai BoCommal és véglegesítette korábbi üzemeltetési lízingmegállapodását a BOC Aviationnel.

A legjobb magyar márkák közt a Budapest Airport

A Budapest Airport is csatlakozott ahhoz az elit vállalati körhöz, amelyben magyar cégeket díjaztak idén MagyarBrands kitüntetéssel.

Global Supertanker: Tűzoltás Boeing 747-es óriásgéppel

Izraelben vetették be a múlt héten a világ legnagyobb tűzoltó-repülőgépét, melyet egy Boeing 747-400-asból alakítottak át.

Egységes díjstruktúra az Air France – KLM európai járatain

Az Air France KLM megújult Economy class ajánlatot mutat be minden nemzetközi desztinációra Európában, Észak-Afrikába és Izraelbe egyaránt.

Napi járattal tér vissza Ferihegyre az Iberia 2017. nyarán

Áprilistól októberig, a nyári csúcsszezonban pedig naponta és kedvezőbb menetrenddel repül Madridból Budapestre a spanyol Iberia járata.

Kedden és szerdán is folytatódik a Lufthansa-sztrájk

Folytatódik a pilóták sztrájkja a Lufthansánál, kedden a belföldi és európai, szerdán pedig a rövid és hosszú távú - interkontinentális járatok sem indulnak el.

Sikeresen újraélesztettek egy rosszul lett utast Ferihegyen

Ezen a héten már másodszor mentettek életet a AMS repülőtéri egészségügyi szolgálat munkatársai Ferihegyen, ezúttal egy érkező utas lett rosszul.

Így szűzrepült az Airbus A350-1000

Az európai repülőgépgyártó látványos összefoglalója az Airbus A350-1000 prototípusának első tesztrepüléséről.

Különleges festésű A321-es népszerűsíti az olimpiai pályázatot

Két különleges festésű repülőgéppel népszerűsíti a Budapest 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázatot a Wizz Air, a Budapest Airporttal együttműködésben.

Sikeresen teljesítette szűzrepülését az A350-1000-es prototípusa

Az Airbus A350 XWB hosszabb törzsű változatának első példánya csütörtökön délelőtt emelkedett először a levegőbe.

Íme a Wizz Air Budapest 2024 festésű repülőgépe

Íme a Wizz Air Budapest 2024 festésű repülőgépe

Pénteken is folytatódik a Lufthansa-pilóták sztrájkja

Folytatják a sztrájkot a Lufthansa pilóták, a rövid és középtávú járatok nem indulnak el pénteken sem, a hosszú távú járatok azonban már felszállhatnak.

„Kivirágzott” az Emirates A380-asa

Újabb látványosság Dubajban, a Csodák Kertjében virágokból alkották meg az Emirates A380-asának hatalmas makettjét. Mutatjuk timelapse videóban hogyan készült.

Legalább egy évre kivonult Marosvásárhelyről a Wizz Air

A marosvásárhelyi futópályája korszerűsítésének időtartama alatt a kolozsvári repülőtérről működteti marosvásárhelyi járatait is a légitársaság.

Sikeres újraélesztés a repülőtéren

A kora reggeli órákban riasztották az AMS Repülőtéri Egészségügyi Szolgálat mentőegységét egy 50 éves eszméletlen beteghez.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Gyakorlati oktató

Aeroplex of Central Europe Kft.

Flight Operations Officer

Jet Stream Kft.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Execution Planning Engineer

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Műszaki ellenőr (ME-V, ME-EN-VI)

Budapest Airport Zrt.

Repülőgép-szerelő (Line Maintenance)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Forgalmi CRS kiadó B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Project Engineer

Budapest Airport Zrt.

Üzemanyagtelep rendszergazda

Budapest Airport Zrt.

Építész projektmérnök

Budapest Airport Zrt.

Műszaki ellenőr-IT

Budapest Airport Zrt.

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

Cat A repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

ICAO ELP angol nyelvvizsga

CTK – Central Exam

Aircraft Engineer

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.
Hirdetés
Translate »