Címlap Szerzők Írta Zsiray-Rummer Zoltán

Zsiray-Rummer Zoltán

943 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Veszteséges lett tavaly a Lufthansa, de a cégcsoport nyereséges

Számos tényezőt okolt a Lufthansa, hogy a német légitársaság tavaly 94 millió euró mínuszt hozott össze, bár a teljes vállalat 1,4 milliárd euró profitot termelt.

Átadta éves elismeréseit a Budapest Airport

Megtartotta hagyományos partnertalálkozóját a Liszt Ferenc reptér üzemeltetője, amelyen átadta díjait a légikikötőben tevékenykedő vállalatoknak.

Jelentős nyereséget ért el tavaly a Turkish Airlines

A török nemzeti légitársaság 2024-ben 2,4 milliárd USA-dollár profitot termelt, a növekvő bevételek mellett immár a világ harmadik legnagyobb légiáru-fuvarozójává is vált.

Együttműködésbe kezdett a Wizz Air és a Revolut

A megállapodás révén a Wizz bevezeti a Revolut Pay használatát, ezzel az egykattintásos fizetést és RevPoint hűségpontok gyűjtését.

Befejezte az illesztési hibás 787-esek javítását a Boeing

Végzett az utolsó olyan Dreamliner átvizsgálásával és javításával a gyártó a 122 példány közül, amelyeken korábban illesztési hibákat találtak - jelentette be a kereskedelmi gépek üzletágának vezetője.

Készen áll beszállni a portugál állami légitársaságba az Air France–KLM

A francia-holland cégcsoport vezetője szerint ha megvehetik a TAP egy részét, fenntartanák és fejlesztenék a lisszaboni bázist.

Három új ázsiai útvonalat nyit az Emirates

A dubaji légitársaság a kínai Sencsenbe, a vietnámi Da Nang nyaralóhelyre, valamint a közeli Angkor miatt népszerű kambodzsai Sziemreapba indít járatokat nyáron.

Elérhető a szélessávú és ingyenes internet az Air Baltic járatain

Európában elsőként a lett légitársaság biztosít korlátlan és térítésmentes wifit a Space X Starlink műholdas szolgáltatásával.

További A350-es áruszállítókat rendelt az Etihad

Az emírségek nemzeti légitársasága a korábban lekötött opciókból hívott le három példányt az Airbus új generációs szélestörzsű típusának cargo-változatából.

Megvenné a Virgin Australia negyedét a Qatar Airways

A már eddig is partner ausztrál légicégben vásárolandó részesedéssel a katari vállalat áthidalhatná azt, hogy nem növelheti ausztráliai járatainak számát.

Afrika és Latin-Amerika felé tekint a Lufthansa vezére

Mivel az Európa és Távol-Kelet közti járatok nagy kerülőkre kényszerülnek az orosz helyzet miatt, Carsten Spohr Lufthansa-főnök azt nyilatkozta, hogy ezért Afrikába és Latin-Amerikába indítanának több járatot.

Visszavágja kapacitásait Berlinben és Varsóban a Ryanair

Ősztől ötödével kevesebb járatot kínál a német fővárosból az ír fapados, és a lengyel főváros másodlagos repterén is csökkenti repülőgépei számát a nagy költségekre hivatkozva, Charleroi-n és Londonban viszont bővít.

Zöld utat adott az EU a Lufthansa és az ITA házasságára

A német légitársasági csoport megveheti az olasz ITA Airwayst, a felek számos intézkedést tesznek a versenyhelyzet javítására, de az Európai Bizottság mint hatóság az ügylet lezárásakor még megvizsgálja, teljesültek-e a feltételek.

Hatvan éve állt szolgálatba a Vickers VC10

A brit repülőgépipar legendás típusa, a négy hajtóműves, nagy hatótávú, remek teljesítménye miatt dicsért VC10-es 1964. április 29-én teljesítette első kereskedelmi járatát.

Új látogatóközpontot épít a Lufthansa a frankfurti reptéren

A 2026 tavaszára elkészülő létesítményben korábban sosem kiállított emléktárgyak láthatók majd, valamint egy Junkers Ju-52-es és egy Lockheed Constellation repülőgép is helyet kap benne.

Még a járvány előttinél is jobban teljesített tavaly az IAG

A British Airwayst és az Iberiát is tulajdonló holding üzemi eredménye 2023-ban az előző évi duplája, a 2019-esnél pedig mintegy 10 százalékkal jobb lett, nyeresége pedig a tavalyinak a hatszorosa.

Új eljárásokat vezettek be Japánban a tokiói baleset miatt

A torony és a pilóták közti kommunikációban, a légiforgalmi irányítók munkájában, valamint a gurulóutak felfestéseiben is változtatásokat hajtanak végre.

Repedést találtak a Lufthansa két áruszállítóvá alakított A321-esén

Az átépítés miatt megerősített farokrészben jelentkezett egyetlen kis repedés, emiatt a négyből két példányt ideiglenesen leállított a cég, az utasszállító változatokat nem érinti a gond.

Huszonöt éve nyílt meg a ferihegyi 2B terminál

A 2-es terminál első bővítését 1998. december 8-án adták át, ami új szintre emelte a budapesti reptér minőségét.

London belvárosába helyeznének egy Concorde-ot

Közösségi gyűjtést indított egy szervezet, hogy a Heathrow egyik sarkában több mint húsz éve álló szuperszonikus repülőgépet a London Eye óriáskerék mellé helyezzék kiállítási attrakcióként. 

Mégis rendelt további A350-eseket az Emirates

A Dubaji Légiszalon szakmai része után egyezett meg az Airbus és az Emirates, hogy a légitársaság még 15 darab A350-900-ast rendel.

Elérhetőbbé teszi a fedélzeti internetet a Lufthansa

Ingyenes lesz az üzenetküldő appok használata, a nagyobb igényeket kielégítő tarifacsomagok árát pedig megfelezi a német légitársaság a rövid és közepes távú járatain 2024. január közepétől.

Jelentős repülőgép-beszerzésről állapodott meg az Easyjet

Az Airbusszal kötött feltételes egyezség szerint az Easyjet 56 A320neót és 101 A321neót rendel, 100 példányra pedig opciót köt le, valamint 35 A320neóra szóló meglévő szerződését A321neókra konvertálja.

Új nemzeti légitársaságot hoz létre Málta

Mivel nem támogathatja tovább az Air Maltát, a szigetország kormánya bedönti a céget, és alapít egy újat, amely 2024 márciusának végén kezdi meg működését.

Novemberben megnyílik Abu-Dzabi repterének új terminálja

A Wizz Air helyi leányvállalata is átköltözik az Emírségek fővárosának légikikötőjében felépült gigantikus, évi 45 millió utas fogadására képes létesítménybe, amelyet hat év késéssel adnak át.
Hirdetés
Translate »