Guillaume Faury úgy véli, a világon mindenhol jobban kezelik a járvánnyal kapcsolatos utazási szabályok megalkotását, mint Európában, és ez az Airbus tevékenységét is veszélyezteti.

A német Der Spiegelnek interjút adott Guillaume Faury, az Airbus vezetője, amelyben aggodalmát fejezte ki ez európai helyzet kapcsán.

Az üzleti utasok visszatérésével kapcsolatban azt mondta, Kínában és Délkelet-Ázsiában a körükben is egyre nagyobb az utazási kedv, de a fellendüléshez a légitársaságoknak és az utasoknak is stabilitásra van szükségük.

Megbízható információk hiányában az utasok nem vesznek repülőjegyet, a járványügyi intézkedéseket Ázsiában és az Egyesült Államokban is jobban kezelik, mint Európában, kontinensünkön a helyzet „rendkívül aggasztó” – fogalmazott.

Forrás: Airbus

Ennek jeleit már az Airbus az ügyfelein is tapasztalja, akik szeretnék átvenni az új repülőgépeket, de a járattörlések miatt nehezen jutnak el Toulouse-ba vagy Hamburgba. Ha oda is érnek, kötelező karanténba vonulniuk, így egy gépátadás akár hetekig is elhúzódhat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A járvány terjedése ellen bevezetett intézkedések fontosak, azonban a megvalósult helyzet súlyos a légiközlekedési szektorra nézve – összegezte Faury.

Hozzátette: nehéz megfelelő mértékű korlátozást hozni, de Európa nagyon rizikós játékba kezdett, a meghozott védelmi intézkedések ugyanis több esetben sokkal nagyobb károkat okoznak, mint amennyi előnnyel járnak.

Egyes vállalatok közép-, vagy hosszútávú bezárása a jólétet és a versenyképességet veszélyezteti – fűzte hozzá.

Az üzleti utazással kapcsolatban Guillaume Faury azt mondta, még tavaly októberben is azt hallották a szférából, hogy soha nem fognak már annyit utazni, mint előtte, fél év alatt viszont állítása szerint teljesen megváltozott a cégvezetők hozzáállása.

Guillaume Faury (Fotó: AIRportal.hu)

Most már azt mondják, hogy nem tehetnek mást, muszáj lesz ismét utaznia az üzleti életben dolgozóknak, mert nem lehet az ebben a világban oly fontos személyes találkozókat kiváltani.

A múlt héten Carsten Spohr, a Lufthansa-csoport vezetője nyilatkozott ez ügyben, pesszimizmusának hangot adva a cég pénzügyi eredményeinek ismertetése kapcsán azt mondta: előfordulhat, hogy az üzleti célú utasok száma soha nem fogja elérni a járvány előtti szintet. Ezért azt vizsgálják, hogy repülőgépeiken a business osztályt átalakítják, és a prémium turista részt bővítve előbbinek kisebb helyet biztosítanának.