Egyre több légitársaság állítja le utasszállító járatait a kereslethiány miatt, a gazdaság számára viszont fontosak az árufuvarozási kapacitások, ezért több cég is ez irányú, alternatív megoldást talált a helyzetre.

Az Eurocontrol friss adatai azt mutatják, hogy csütörtökön 56 százalékkal közlekedett kevesebb járat, mint egy évvel korábban, a Lufthansa-csoport pedig már a járatok 76 százalékát leállította.

A statisztikákból viszont az is látszik, hogy a légi áruszállítás még tartja magát, hétnapos átlagban 3 százalékkal nőtt a felkínált kapacitás.

Azt azonban Eammon Brennan, az Eurocontrol főigazgatója is hozzáteszi, hogy ebben nem tükröződik a belly cargo kapacitás kiesése.

Az áruszállító járatok fenntartása elemi érdeke a gazdaságnak, mivel az ellátási lánc megtörése dominó-effektust és csődhullámot jelentene. Az American Airlines több mint 30 éve nem üzemeltet cargo-járatokat, de most Dallasból Frankfurtba repülnek egy utasszállító Boeing 777-essel, amely kizárólag árut fog fuvarozni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Lufthansa csütörtökön közölte, hogy tehergépei a kínai célállomásokat leszámítva rendben üzemelnek, egyet sem küldenek kényszerpihenőre, leszámítva a napokban nyugdíjazott egyik McDonell Douglas MD-11F-et, és e típus korábban tervezett idő előtti kivonását is elhalasztották.

Emellett azon is törik a fejüket a németek, hogy mely utasszállító gépeiket vessék be áruszállításra, az Aero.de szerint Airbus A350-eseket és Boeing 747-eseket használnak majd erre.

Forrás: Budapest Airport

Ezeken a gépeken nem csak a raktérben, de az utastérben is lehet árut szállítani, bár utóbbi esetben a rakodás nehézkesebb, mint a belly cargo esetén.

A Wired arról számolt be, hogy a Delta, a Korean Air, és a Singapore Airlines is más munkára fogja több utasszállító gépét, és árut fog szállítani. Ugyanakkor, mint megjegyzik, a kieső kapacitás miatt így is a duplájára nőtt a légi fuvarozás díja.

A China Eastern Airbus A330-asa így szállított árut Prágába a napokban:

Pomoc pro Českou republiku je na cestě

Pomoc pro Českou republiku. 🇨🇿 Airbus 330 China Eastern je na cestě.

Közzétette: Jan Hamáček – 2020. március 19., csütörtök