Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő hétfőn azzal a céllal, hogy a tagállamok enyhítsék az unión kívüli állampolgárok nem alapvető beutazásainak jelenlegi korlátozását, mind az EU-ban engedélyezett, mind az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által sürgősségi felhasználásra alkalmasnak ítélt vakcinákkal beoltottak esetében is.

Az uniós testület közleménye szerint a javaslat azt szorgalmazza, hogy a tagállamok ne csak a jó járványügyi helyzetben lévő országokból érkezőknek engedélyezzék a nem alapvetően szükséges beutazást, hanem azok esetében is, akik az Európai Unióban engedélyezett védőoltások valamelyikének összes ajánlott dózisát legalább 14 nappal érkezésük előtt megkapták.

Engedélyüket a tagállamok azokra a vakcinákra is kiterjeszthetnék, amelyeket az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felvesz a sürgősségi felhasználásra alkalmas oltóanyagok jegyzékébe.

Az utazóknak beoltottságukat a tagállami hatóságok által egyedi alapon kiadott tanúsítvánnyal, vagy az Európai Bizottság által egyenértékűnek elismert tanúsítvánnyal kellene bizonyítaniuk – részletezte a szervezet.

Arra figyelmeztettek, hogy ha a tagállamok egymás közt felszámolják a negatív PCR-teszt bemutatását megkövetelő szabályozást és a beoltottakra vonatkozó karanténkötelezettséget, akkor ezeket a szabályokat az EU-n kívülről érkező, szintén beoltott utazókra is érvényessé kell tenniük.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A tagországoknak lehetővé kell tenniük az EU-n kívüli országok tanúsítványainak elfogadását is, de szigorúan kell ellenőrizniük az igazolványok hitelességét, érvényességét és azt, hogy tartalmazzák-e az összes vonatkozó adatot.

Fotó: AIRportal.hu

Lehetővé kell tenniük továbbá, hogy oltott szüleikkel az oltásban nem részesült gyermekek együtt utazhassanak, ha legalább 72 órával korábban kiállított negatív PCR-teszttel rendelkeznek. A tagállamok az érkezés után további tesztkötelezettséget írhatnak elő – tették hozzá.

Közölték: a nem alapvető utazásokra vonatkozó jelenlegi korlátozások enyhítését célzó javaslatát az Európai Bizottság az oltási programok végrehajtásában elért előrehaladásra és a globális járványügyi helyzet terén megfigyelhető fejleményekre hivatkozva tette közzé.

A koronavírus-variánsok megjelenése és az esetlegesen kialakuló további járványhullámok miatt az uniós bizottság új mechanizmus bevezetését is javasolta, amely lehetővé tenné a tagállamok számára, hogy visszafordíthassák rendkívüli intézkedéseik több lépcsőben megvalósítani kívánt lazítását. Az uniós szinten összehangolni szükséges mechanizmus annak kockázatát kívánja csökkenteni, hogy az aggodalomra okot adó vírusmutációk bejussanak az EU területére.

Az Európai Unió első alkalommal tavaly június végén tette közzé azon országokat felsoroló listáját, amelyek állampolgárai korlátozásmentesen léphetnek be az EU-ba.

A listán jelenleg Ausztrália, Új-Zéland, Ruanda, Dél-Korea, Japán, Thaiföld, és Szingapúr szerepel. A listáról korábban lekerült Montenegró és Szerbia, Tunézia, Georgia, Kanada, Algéria, Marokkó és Uruguay.

A Kínára vonatkozó korlátozásokat az unió akkor oldja fel, ha az a másik oldalon is kölcsönösen megtörténik ez.

Andorra, Monaco, San Marino, a Vatikán, Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc állampolgárai szintén korlátozások nélkül utazhatnak be az unióba.

Az az ország számít biztonságosnak, amelyben az új koronavírus-fertőzöttek számának növekedése az EU-s átlaghoz közeli vagy az alatti.

A lista alkalmazása jogilag nem kötelező erejű, azonban egy-egy tagállam nem határozhat úgy, hogy valamely, a jegyzéken nem szereplő unión kívüli országra vonatkozóan feloldja az utazási korlátozásokat azelőtt, hogy erről összehangolt döntés születne.