Kép - AIRportal.hu Budapest Ferihegy Airport (BUD/LHBP)

BUDAPEST, 2008. szeptember 25. – Befejeződött a Budapest Airport új utasbiztonsági rendszerének telepítése, amelynek köszönhetően jelentősen felgyorsult az utasbiztonsági ellenőrzés folyamata és látványosan rövidültek, illetve teljesen eltűntek a sorok Ferihegyen.

Az új röntgengépek és mágneskapuk használatával 25-30 százalékkal nőtt a rendszer áteresztő-képessége. A csendesebb időszakokban egyáltalán nem kell várakozniuk az utasoknak, csúcsforgalomban pedig az eddigi fél óra helyett maximum tizenöt percet vesz igénybe a kézipoggyászok és a ruhák átvilágítása. A zsúfolt nyári időszakban egy-egy gépsor óránként akár kétszáz utast is átvilágított a korábbi százhatvan helyett.

A BA idén tavasszal három és félmillió euróért, közel 900 millió forintért vásárolt tizenkét csúcsminőségű röntgengépet és mágneskaput. Jelenleg Ferihegy mindhárom terminálján ezekkel a berendezésekkel dolgoznak az utasbiztonsági osztály munkatársai. A 2A terminálon öt, a 2B terminálon négy, az egyes terminálon pedig három gép üzemel.

Európában jelenleg a Ferihegyen használt rendszer számít a legfejlettebb technikának, hiszen ezek a modellek tavaly kerültek forgalomba.

A Smiths Heimann cég legújabb modelljei előtt semmilyen veszélyes tárgy, vagy anyag nem marad rejtve, gyorsabbak és megbízhatóbbak mint az elődeik.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A tapasztalatok szerint az eddiginél jóval kevesebb utasnak kell levennie a cipőjét, vagy átesnie a ruházat átvizsgáláson, hiszen a húsz adó-vevő készülékkel ellátott mágneskapu nagyon alacsony hibaszázalékkal működik. Ez nemcsak a biztonságot növeli, hanem az utasok hangulatát, kényelmét is javítja.

A BA közeli tervei közé tartozik a diszkréció kabinok bevezetése a T2 terminál indulási utasbiztonsági ellenőrzésénél. Ezek olyan párnázott ülésekkel ellátott paravánok, amelyekben az utasok nyugodtan levehetik a cipőjüket és megvárhatják, amíg a biztonsági személyzet visszahozza a lábbelijüket az ellenőrzést követően. A kabinok már megvannak, jelenleg a munkatársak oktatása, illetve a hatósági engedélyeztetés zajlik.

Jost Lammers a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta: „Jól vizsgáztak a berendezések. Ezeknek köszönhetően a nyári csúcsforgalmat zökkenőmentesen bonyolítottuk le. A szükséges biztonsági vizsgálatokat megbízhatóan, kényelmesebben és sokkal gyorsabban tudjuk elvégezni, és ezáltal utasaink sok időt tudnak megspórolni.

Az utasbiztonsági rendszer megújítása része a Budapest Airport teljes modernizációs programjának, mellyel Ferihegyet Közép-Európa legsikeresebb repülőterévé kívánjuk tenni.”

Kapcsolódó linkek: www.bud.hu

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!