A szakszervezetekkel való tárgyalások első fázisa után az Easyjet bejelentette, hogy bezárja stanstedi, southendi és newcastle-i bázisát. Az érdekképviseletekkel az elbocsátásokról tovább folyik az egyeztetés.

A három bázist a hónap végén zárja be a brit diszkont légitársaság, Southend a járathálózatból is kikerül. Newcastle-ből és Stanstedről megmarad néhány belföldi és nemzetközi járat, amelyeket más központjaiból üzemeltetnek majd. Az érintett utasokat hamarosan értesítik, és átfoglalják őket, vagy teljes visszatérítést kapnak.

Fotó: AIRportal.hu

A légitársaság a légiutas-kísérőket tömörítő Unite szakszervezettel már egyezségre jutott az elbocsátások egyes feltételeiről, de a tárgyalások még folytatódnak.

Minden dolgozónak felkínálják az önkéntes felmondást, vizsgálják a részmunkaidős és szezonális foglalkoztatás lehetőségét, illetve ahol lehet, bázisok közti áthelyezést és fizetés nélküli szabadságot is felajánlanak.

Johan Lundgren, az Easyjet vezérigazgatója a cég honlapján olvasható közlemény szerint azt mondta, a szakszervezetekkel együtt sikerült olyan megoldásokat kidolgozni, amelyekkel jelentősen csökkenthető a csoportos létszám-leépítésben érintettek száma.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Easyjet a három bázis bezárása után is az Egyesült Királyságban üzemelteti majd a legtöbb járatot, 490 útvonalon repülnek a továbbiakban, bár a hálózat áttekintése még zajlik, így nem zárható ki újabb járatbeszüntetés és bázisbezárás.

A koronavírus-járvány okán bevezetett utazási korlátozások miatt a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) friss előrejelzése szerint idén 60 százalékkal maradhat el az utasforgalom a tavalyitól, és 2024 előtt nem valószínű, hogy elérhető a 2019-es utasszám.