Szeptember második vasárnapján, hagyományosan repülőnapot szervez az Albatrosz Repülőegyesület a Székesfehérvártól délkeletre fekvő börgöndi repülőtéren.
Az „Albatrosz Légiparádé” idén különösen nagy hírverést kapott, a fővédnök Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Egy előzetesen kiadott plakáton a Magyar Honvédség Gripenje és Airbus A319-ese is szerepelt, azonban végleges programból ezek már eltűntek – csakúgy mint a budaörsi air show esetében.
A Honvédség részéről így tavalyhoz képes jóval szerényebb részvétel várható, a JAS-39 Gripen vadászgép, és az AS-350 „Mókus” helikopter sem lesz látható.
Tavalyhoz hasonlóan dinamikus bemutatóban demonstrálja képességeit a Zlin Z-242L kiképzőrepülőgép, és ejtőernyős ugratást hajt végre a Mi-17N közepes szállítóhelikopter, amit a korábbi évekhez hasonlóan közelről is szemügyre vehetnek az érdeklődők.
Emellett bár nem szerepel a listában, de az Albatrosz Repülő Egyesület facebook-oldalán már korábban megjelent, hogy a tavalyi kihagyás után Imreh Lajos (HeliForce) Mil Mi-2-es könnyű helikopterével repül bemutatót.
Helyszín: Börgöndi repülőtér
Távolság Budapesttől: 68 km, egyórás autóút
Időpont: Szeptember 9.
Jegyár: 2500 forint/fő, 14 éves kor alatt 1000 forint, 6 éves kor alatt ingyenes
Polgári részről az elmúlt évekhez nagyon hasonló részvétel várható, Veres Zoltán MXS gépével motoros, Józsa Dávid Swift S1 gépével pedig vitorlázó műrepülő bemutatót tart.
Szintén levegőben lesz látható a nemrég magyar lajstromot kapott L-29 Delfin sugárhajtású kiképzőgép, a pilótaülésben, mint mindig most is Szakács Gáborral, a Travel Service főpilótájával.
A Goldtimer Alapítvány az előzetes kiírás szerint három géppel vesz részt az eseményen, a Lisunov Li-2-essel és a Rubik R-18c Kányával sétarepülésre is lesz lehetőség, és bemutatót tart az L-2 Róma is.
Emellett Rubik R-11b Cimbora pedig négy másik, szintén oldtimer vitorlázógép társaságában mutatkozik be.
Nem maradnak látnivaló nélkül az ultrakönnyű gépek szerelmesei sem, a Hajdú-Apollo kötelék idén is kétszer emelkedik a levegőbe megmutatni, hogy nem mindig a méret a lényeg.
A hivatalos programfüzet:
Megközelítés: A székesfehérvári Piac térről 7 óra 30-tól óránkénti sűrűséggel indul buszjárat a repülőnap helyszínére.
GPS segítségével: ‘SZÉKESFEHÉRVÁRON A BÖRGÖNDI UTAT’ kell beírni, elindulni a várostól kifelé kb. 7-8km-t. Az út végén van a reptér.
Az M7 autópályáról le kell hajtani Székesfehérvár – Szekszárd (Auchan bevásárlóközpont) kijáratnál. Utána Székesfehérvár centrum az irány. Megközelítőleg 800m után jobb kéz felőli MOL benzinkútnál, a kút előtt derékszögben jobbra, majd az utca végén megint jobbra. Ez az út vezet a reptérre. Ez egy rossz minőségű beton út, ami átmegy az M7 alatt. A reptér bejárata előtt vezet egy vasúti sín, azt átlépve a kapun áthaladva már csak a belső utat kell követni.