A menedzsment átalakítását és csökkentését tervezi Guillaume Faury, az Airbus áprilisban hivatalba lépő új vezetője, amellyel hatékonyabbá és gyorsabbá tenné a döntéshozatalt.

A Bloomberg gazdasági hírügynökség a forrásaira hivatkozva azt írta, Faury tervei között szerepel a különböző vezetőségi testületek összevonása, ezzel felgyorsítaná a régóta tervezett megújulást a döntéshozatali rendszerben.

Emellett megszüntetné a kereskedelmi gépekkel foglalkozó részleg vezetői pozícióját (amelyet most ő tölt be), a feladatokat Michael Schöllhorn üzemelésért felelős vezérhelyettes venné át, legalábbis a neve elhallgatását kérő informátor szerint.

Külső szemlélőnek ezek a változások nem jelentenek sokat, de az Airbus túlzóan bürokratikus rendszerében könnyebbséget hozhatnak. Csökkenhetne a rendszer komplexitása, amely még a 2000-es évek elején, a több cég összeolvadása miatt alakult így.

Faury-nak azonban meg kell győznie az igazgatóságot is a terveiről, mivel a végső döntést ők hozzák meg. A hírügynökség megkeresésére az Airbus nem kívánt reagálni.

Forrás: Airbus

A toulouse-i székhelyű társaság jelenleg négy ügyvezetői tanáccsal működik, emellett van egy tanácsadói testület is, amelynek 17 tagja van, míg a repülőgépekkel foglalkozó tanácsnak csak 10, és a tagok kétharmada mindkét tanácsban benne van.

Faury már az Airbus éves pénzügyi eredményeinek ismertetésekor jelezte, hogy átalakításokat szeretne véghez vinni. Mint mondta, a működés folytonossága megmaradna, de képesek arra, hogy tovább egyszerűsítsék a társaság működését.

Tom Enders jelenlegi vezér két évtizeden át vezette az Airbust, ez idő alatt nem tudta megoldani, hogy a vállalat a sok-sok kisebb cég egyesülése és a német-francia kettős központúság megszüntetése után egyetlen, nagy társaság legyen. Formálisan 2016-ban jelentették be, hogy költségcsökkentés miatt összevonnak pár egységet, és akkoriban megszabadultak a korábbi EADS (European Aeronautic Defence and Space Company ) elnevezéstől is.