Címlap Címkék Debrecen Airport (DEB)

Címke: Debrecen Airport (DEB)

Málta-Debrecen-Lipcse járatot jelentett be a Universal Air

A máltai légitársaság a tervek szerint március 30-tól, hetente két alkalommal repül majd az útvonalon.

Rekordot jelentő nyári menetrendet hirdetett a Ryanair Budapestről

Hatvannyolc útvonalon heti több mint 640 járatot üzemeltet nyáron Budapestről az ír fapados, közlésük szerint a légiközlekedési adó eltörlésének köszönhetően, ugyanakkor kritizálták a növekvő reptéri költségeket, emellett belengették, hogy Debrecenbe és Sármellékre is repülnének.

Budapestről és Debrecenből új járatokat indít nyáron a Smartwings

A Smartwings Hungary charterjáratokat indít Budapestről Almeríába és Bodrumba, Debrecenből pedig Barcelonába és Tiranába.

Tel-Aviv – Debrecen járatot indít az Israir

Az izraeli légitársaság közlése szerint járataik április 24-től, hetente két alkalommal közlekednek majd Debrecenbe.

Első menetrend szerinti áruszállító járatát fogadta Debrecen

Kínából hozott e-kereskedelmi árut a Debrecen Nemzetközi Repülőtérre a grúz Geosky légitársaság Boeing 757-200F repülőgépe.

Vezetőcsere történt a debreceni repülőtéren

Györke Ernő, az egykori Malév Ground Handling volt forgalmi igazgatója váltja a légikikötőt üzemeltető társaság élén Király Tamás eddigi ügyvezetőt, aki közös megegyezéssel távozott.

Csak a londoni járatát hagyja meg télre Debrecenből a Wizz Air

A diszkont légitársaság megszünteti római járatát, London-Lutonba a korábbi heti öt helyett csak három járat repül a téli menetrendben.

Drón került közel a Wizz Air egyik leszálló repülőgépéhez

Az eindhoveni leszállás során mindössze 100 méterre repült el egy drón a Wizz Air Debrecenből érkező járata mellett.

Csütörtökön hajnalban újraindul a forgalom a debreceni repülőtéren

A futópálya múlt heti sérülésének kijavítását követően, csaknem egyhetes zárva tartás után ismét indít és fogad járatokat a Debreceni Nemzetközi Repülőtér.

A lezárás idejére átveszi a debreceni reptér forgalma egy részét Ferihegy

Az üzemeltető közlése szerint várhatóan napi 3-4 plusz járat repülhet Budapestre a Debreceni Nemzetközi Repülőtér átmeneti lezárása miatt, Ferihegy utasforgalma a napi 55 ezer főt is meghaladhatja, a hőségre való tekintettel segítőpontokon kívül is biztosít a várakozóknak ivóvizet a Budapest Airport.

A futópálya sérülése miatt egy hétre bezárt a debreceni repülőtér

Egy csütörtök este végrehajtott rutinszerű ellenőrzés során sérülést találtak a Debreceni Nemzetközi Repülőtér futópályáján, a hiba kijavítása legalább egy hetet vesz igénybe, a légikikötő addig kénytelen volt bezárni.

Bezárja debreceni bázisát ősszel a Wizz Air

A diszkont légitársaság Budapestre helyezi át az eddig a debreceni repülőtéren állomásozó repülőgépét a nyári menetrend végével, de továbbra is üzemeltet majd járatokat a városba.

Meghaladta az 50 milliót a Wizz magyarországi utasainak száma

A Wizz Air 2004-es indulása óta összesen több mint 50 millió utast szállított a budapesti és a debreceni repülőtéren üzemelő járatain.

Tíz év után újra elérhető Tunézia Debrecenből

Elindult Monastirba Debrecenből a Kartago Tours charterjárata, amely szeptember 24-ig heti egyszer közlekedik.

A Lufthansa A321neo gépeivel repül Debrecenbe péntekenként és hétfőnként

Nagyobb befogadóképességű repülőgépeket közlekedtet Debrecen és München között a német légitársaság a hétfői és pénteki napokon a városban épülő autógyár kapcsán a BMW a Lufthansa közötti megállapodás értelmében.

Terminálbővítési munkálatok kezdődnek a debreceni reptéren

Közel 300 millió forintból bővítik az utasforgalmi csarnokot és azon belül a biztonsági ellenőrzés területét, ahol az új berendezéseknek köszönhetően már a nagyobb elektronikai eszközöket sem kell kipakolni a kézipoggyászokból.

Debrecen és Isztambul között indít járatokat a Wizz Air

Április 14-től hetente két alkalommal közlekednek a Wizz Air közvetlen járatai a Debrecen–Isztambul útvonalon - jelentette be a légitársaság.

Nyárra közel 4 millió ülőhelyet és 70 úti célt kínál magyarországi járatain a Wizz...

Bejelentette nyári menetrendjét a fapados légitársaság, amelyben minden versenytársánál több, közel 4 millió ülőhelyet biztosít majd 70 célállomásra budapesti és debreceni útvonalain.

Különjáratokat indít a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság magyar meccseire a Wizz Air

A különjáratok a futballmeccseket követően haza is hozzák a szurkolókat - emelte ki közleményében a Wizz Air.

Új utasbiztonsági eszközök a debreceni repülőtéren

Két új, úgynevezett kétnézetű kézipoggyász-ellenőrző röntgenberendezést helyeztek üzembe, amely 30 százalékkal növeli az áteresztő képességet.

Járatokat indít Debrecen és Róma között a Wizz Air

December 13-tól hetente 2 alkalommal repül majd a Wizz Air a Fiumicino repülőtérre Debrecenből, Budapestről pedig Edinburgh helyett Glasgow-ba közlekedik november 14-től.

Debrecen és Isztambul közötti járatnyitásra érkezett kérelem a magyar hatósághoz

A Debrecen - Isztambul útvonalra, utasszállító járat üzemeltetésére nyújtott be kérelmet egy légitársaság a Közlekedési Hatósághoz.

Két és fél milliomodik debreceni utasát köszöntötte a Wizz Air

Tizenegy év alatt 2,5 millió utas használta eddig a Wizz Air debreceni járatait.

Újabb két évig az Aeroplex marad a Wizz Air forgalmi karbantartója

Meghosszabbították 2026-ig a Wizz Air és az Aeroplex szerződését, így Budapesten és Debrecenben a magyar cég végzi a flotta forgalmi karbantartását és biztosítja az alkatrész-logisztikai támogatást.

Debrecen és Hurghada között is repül a Wizz Air a télen

A diszkont légitársaság bejelentette, hogy ősztől hetente két járatot indít a népszerű egyiptomi üdülőhelyre a kelet-magyarországi városból.
Hirdetés
Translate »