Címlap Címkék HungaroControl

Címke: HungaroControl

Akcióterv kidolgozását várja a HungaroControltól a kormány

Akcióterv kidolgozását várja el a HungaroControltól a járattörlések és késések miatt az NGM, a kormány utasította a fogyasztóvédelmi hatóságot, hogy a légitársaságoknak felróható esetekben nagy bírságokat szabjon ki.

A magyar légtérben keletkeztek a legnagyobb útvonal-késések Európában

A sajtó az utóbbi hetek budapesti járatokat érintő "horrorkésései" kapcsán kapta fel a témát, de az európai és azon belül a magyar légtér kapacitásproblémái nem új keletűek, az adatokból egyértelműen látszik, hogy június második felében a kiugrást az időjárás okozta.

Külföldiek is érdeklőnek a HungaroControl innovatív megoldásai iránt

A léginavigációs iparág egyik legfontosabb rendezvényén, a genfi Airspace World 2024 kiállításon mutatta be saját fejlesztésű rendszerét és eszközét a HungaroControl.

Egy évtizede irányítja Koszovó magas légterének forgalmát a HungaroControl

A magyar léginavigációs szolgáltató 2014. április 3-án kezdte meg a KFOR-szektorban közlekedő légijárművek irányítását, a vállalat szakemberei a tíz év alatt egymillió járat biztonságos közlekedését segítették.

Jelentkezz a HungaroControl repüléstájékoztató képzésére március 31-ig!

Még egy hétig, 2024. március 31-ig várja a jelentkezőket a HungaroControl a 2024 őszén induló repüléstájékoztató tanfolyamára.

Jelentkezz a HungaroControl légiforgalmi irányító képzésére március 15-ig!

Még egy hétig, 2024. március 15-ig várja a jelentkezőket az idén induló légiforgalmi irányító képzésére a magyar léginavigációs szolgáltató vállalat.

Eckl Mátyás: Hivatásom a repülés

Eckl Mátyás, a HungaroControl fiatal repüléstájékoztató munkatársa, kisgépes oktatópilóta mesélt hivatásáról az AIRportal.hu-nak.

Az ötgyermekes édesanya, aki a repülőgépeket irányítja

Krezinger-Lloyd Zita, a HungaroControl légiforgalmi irányítója beszélt arról, hogy az irányítói hivatás miként egyeztethető össze a gyermekvállalással és a családi élettel.

Jelentkezz most repüléstájékoztatónak a HungaroControlhoz!

Ha csapatjátékos vagy, jól kommunikálsz angol nyelven, rugalmasan és gyorsan kezeled a váratlan szituációkat, akkor ez egy álommunka lehet számodra.

Jelentkezz repüléstájékoztatónak a HungaroControlhoz!

Ha csapatjátékos vagy, jól kommunikálsz angol nyelven, rugalmasan és gyorsan kezeled a váratlan szituációkat, akkor ez egy álommunka lehet számodra.

Kvíz: Nyerj irányítótorony-látogatást a Liszt Ferenc repülőtéren!

A légiforgalmi irányítók képzésével kapcsolatos néhány kérdésre adott helyes válasszal és egy kis szerencsével most hárman nyerhetnek exkluzív látogatást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, az irányítótoronyba!

Negyven éve adták át Ferihegy ikonikus irányítótornyát és a második futópályát

Pontosan 40 éve, 1983. augusztus 29-én adták át a budapesti repülőtér légiforgalmi irányítótornyát, amely a következő napon a 2-es futópályával egyszerre kezdte meg működését.

Már a képzésen felkészítik a kényszerhelyzetekre a légiforgalmi irányítókat

A rendkívüli helyzetekben is a lehető leggyorsabban kell meghozni a legjobb döntéseket: a kényszerhelyzetekről és az erre való felkészülésről beszélt Szabó Bálint körzeti légiforgalmi irányító az AIRportal.hu-nak.

Légiforgalmi irányító-képzés új jelentkezési határidő: április 16.

A HungaroControl 2023. április 16-ig meghosszabbította a légiforgalmi irányító tanfolyam jelentkezési határidejét.

Aranyvölgyi Bence: Hivatásom a repülés

Aranyvölgyi Bencét egészen fiatalon ragadta magával a repülés világa, érettségi után került a HungaroControlhoz, ahol 18 éve dolgozik repüléstájékoztatóként, oktatóként, valamint részt vesz szakmai projektekben is. A repülés teljesen átszőtte az életét, erről mesélt az AIRportal.hu-nak.

Jelentkezz a HungaroControl repüléstájékoztató képzésére február 19-ig!

A HungaroControl február 19-ig várja a jelentkezéseket a 2023 őszén induló repüléstájékoztató tanfolyamára. Ha elmúltál 18, rendelkezel érettségivel és középfokú angol nyelvvizsgával, ne hagyd ki ezt a lehetőséget!

Meghaladta a járvány előttit a HungaroControl által kezelt forgalom 2022-ben

Közel 1,1 millió járat biztonságáról gondoskodtak a magyar légiforgalmi irányítók és repüléstájékoztatók tavaly, a hazai és a koszovói légtér forgalma is meghaladta a 2019-est, a Magyarországon átrepülő járatok száma pedig rekordot döntött.

Kereskedelmi pilótából tornyos légiforgalmi irányító: az élet tartogat meglepetéseket

Szanyi Imre közel tízéves pilótakarriert követően vágott bele a légiforgalmi irányító képzésbe, interjúnkban eddigi pályafutásáról és a nem mindennapi váltásról kérdeztük.

Feketeöves dróngurut keres a HungaroControl

A drónok ipari és kereskedelmi használatában gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkező, leendő UAS specialista nemcsak a jövő UTM-rendszerének fejlesztésében vehet majd részt, de számos olyan stratégiai feladat vár rá, ami meghatározó lesz a drónozás hazai jövőjének alakulásában.

Folyamatosan nő a kisgépes forgalom, szükség van az utánpótlásra

Január végéig lehet jelentkezni a HungaroControl repüléstájékoztató tanfolyamára, a kiválasztásról, a képzésről és a csapatba történő beilleszkedésről Országh Alexandra repüléstájékoztató mesélt, aki az idén nyár végén szerezte meg szakszolgálati engedélyét.

A honvédelmi tárcához kerül a HungaroControlt és az Aeroplexet felügyelő holding

A Honvédelmi Minisztérium portfóliójába kerül a HungaroControl és az Aeroplex tulajdonosi jogait gyakorló Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt., amelynek vezetését Palkovics László veszi át.

Itt az idő, hogy jelentkezz a HungaroControl jövő ősszel induló légiforgalmi irányító képzésre!

2023 augusztus végén ismét légiforgalmi irányító képzést indít a HungaroControl, amelyre már most várják a jelentkezőket.

Repüléstájékoztató tanfolyamot indít a HungaroControl

Ha csapatjátékos vagy, jól kommunikálsz angol nyelven, rugalmasan és gyorsan kezeled a váratlan szituációkat, akkor ez egy álommunka lehet számodra.

Az innováció és együttműködés a fejlett drónökoszisztémia alapja

Immár negyedik alkalommal rendezték meg a hazai dróniparág egyik legfontosabb szakmai eseményét, a Drón Summit és Expo-t.

Szakmai díjat kapott Madridban a HungaroControl

A nemzetközi légiforgalmi irányító szervezetek által alapított kitüntetéssel a koronavírus-világjárvány körülményeihez való gyors és hatékony alkalmazkodást ismerték el.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Erősáramú villamosmérnök

Budapest Airport Zrt.

Éjszakai árufeltöltő-eladó

Memories of Hungary Kft.

Crew Control Student

Wizz Air Hungary Ltd.

Cargo Védelmi ellenőr

Bud Security Kft.

Planning Officer

Skyways Technics

Base Maintenance Manager

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Navigation Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

ChangeAir gyakornoki program

HungaroControl Zrt.

Raktáros

Memories of Hungary Kft.

Navigator Assistant Student

Wizz Air Hungary Ltd.

Technical Services Engineer

Skyways Technics

Kutatás-fejlesztési szakértő

HungaroControl Zrt.

Értékesítési tanácsadó

Magyar Duty-Free Kft.

Áramlásszervező

HungaroControl Zrt.

Navigation Officer

Wizz Air Hungary Ltd.
Hirdetés
Translate »