Hosszú idő után újabb vevő jelenhet meg a kanadai Bombardier égboltján: az Air Asia erős érdeklődést mutat a CSeries-ek iránt, Tony Fernandes cége pedig nem kis tételben vesz gépeket.

Az Airways magazin szerint az Air Asia vezériagazgtóját, Tony Fernandest kanadai látogatása során a Bombardier elvitte egy próbakörre is a CS300-assal demonstrálandó annak képességeit. Ez után beszélt arról a vezető, hogy fontolgatják a CSeries-ek beszerzését.

Arról egyelőre nem tudni, hogy pontosan hány gép is érdekelné Fernandest, de az Air Asia mindig is nagy tételben vásárolt: 2011 júniusában 200 darab A320neót kértek az Airbustól 18,5 milliárd dollár rétékben, 2016-ban pedig száz darab A321neo vételéről is megállapodtak 12,5 milliárd dollárért cserébe. Listaáron számolva.

A 3300 mérföld körüli hatótáv a CS300 esetében Szingapúrból indulva szinte tökéletesen lefedi azt a régiót, amelyben az Air Asia üzemel, így a kétosztályos kabinelrendezésben 130 székes CS300-aből már csak ki kell facsarni egy kicsit több ülőhely-kapacitást, és máris tökéletes lehet az Air Asia számára az Airways szakértői szerint.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Air Asia Csoport jelenleg 215 repülőgépet üzemeltet, ezek többsége A320-as típuscsaládba tartozik, a hosszútávú járatokat 30 darab A330-assal repülik.

És a gépek vétele egy dolog, ez után a képzést is biztosítani kell a pilótáknak, erre a korábban 75 CSeries-t rendelő Delta egy szimulátort is üzembe állított.

Akárhogy is, a Bombardiernek égető szüksége van egy újabb megrendelésre, mert pont a Delta volt az utolsó cég, akik CSeries-ek vásárlását jelentették be, és ennek már több, mint egy éve.

A hírre valószínűleg Brazíliában is felkapták a fejüket, és a konkurens Embraer várhatóan ismét bírálni fogja ellenfelét, ahogy tette ezt azóta, hogy tiltott állami támogatások befogadásával vádolták meg a Bombardier-t.