Csökkentette az év végére várható profitkilátásait a Wizz Air, miután a cég büdzséjére jelentős nyomást gyakorol a magas kerozinár.

A magyar kötődésű légitársaság első féléves pénzügyi eredményei pozitívan alakultak, a kimutatás szerint az április-szeptemberi, első féléves (a Wizz Airnél március 31-e a pénzügyi évforduló) időszakban az egy évvel korábbihoz képest 20 százalékkal több, 18,8 millió utast szállítottak, és ugyanekkora mértékben nőtt a bevétel is, amelynek összege 1,3 milliárd eurót tett ki.

A jegyárbevétel 25 százalékkal, a kiegészítő árbevétel (tehát az egyéb szolgáltatásokból befolyt pénz) 12 százalékkal nőtt. Előbbi 858, utóbbi 514 millió eurót tett ki.

A magas kerozinárak miatt azonban a Wizz Air üzemelési költségei a bevételnél nagyobb mértékben, 28 százalékkal nőttek. A két legnagyobb költségtétel közül kerozinra 43, reptéri díjakra 24 százalékkal ment el több pénz, mint egy évvel korábban.

Fotó: AIRportal.hu

Ennek megfelelően az üzemi eredmény 1,9 százalékkal 300 millió euróra csökkent, az adózott a pénzügyi műveletek pozitív szaldója miatt 1,2 százalékkal 294 millió euróra javult, és rekord szintet ért el a második félévben.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a negyedik pénzügyi negyedévben (2019 elején) érkező első Airbus A321neók tovább javíthatják a társaság egyébként is alacsony költségszintjét, amely egyébként is jelentős védelmet biztosít a drága kerozinnal szemben.

Ennek ellenére a légitársaság kénytelen csökkenteni a teljes éves profitkilátásait és csökkenti a bővülési ütemtervet is, mivel csak a drágább kerozin és a késések 60 millió eurós lyukat ütnek a teljes éves büdzsében. A korábbi 18 százalék helyett 14 százalékos kapacitásbővítéssel számolnak a pénzügyi év hátralévő részében, az év végére várható adózott eredményt pedig a korábbi 310-340 millióról a 270 és 300 millió euró közötti sávba várja a légitársaság.