A stagnáló légiáru-forgalom miatt csökkenteni kényszerül a Boeing a 747-8-as gyártási rátáját, így a mostani 1,3 helyett 0,5 készül majd el egy hónapban – közölte a gyártó lapunkkal.

Mint írták, az IATA adatai szerint novemberben 1,2 százalékkal mérséklődött az előző évhez viszonyítva az áruforgalom, így a gépek előállítási ütemét is mérsékelni kell. A 0,5-es rátát szeptembertől vezetik be.

A Boeing emellett közölte, hogy 885 millió dolláros plusz díjat kell elkönyvelnie adózás előtti mérlegében, hozzátették ugyanakkor, hogy ez a 2015-ös árbevételüket és pénzforgalmukat nem befolyásolja.

Fotó: Boeing | © AIRportal.hu

Fotó: Boeing


A 747-es sorozat bár a Boeing ikonikus modellje, négyhajtóműves konstrukciója miatt egyre kevésbé vonzó. Az A380-assal vívott harc kellős közepén, a 2010-es évek elején még felújították, de a kereslet viszonylag alacsony maradt: összesen 121 megrendelés érkezett a típusra, ebből 101-et már át is adtak. Az elmúlt évben a Boeing kimutatásai szerint tavaly 18 darabot adtak át és mindössze kettőre kaptak rendelést.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!