Új terminállal bővül a bangkoki Suvarnabhumi nemzetközi repülőtér, a kiírt pályázat győztese pedig egy újragondolt őserdőt álmodott meg.
Aki járt már thaiföldi repülőtéren, az tudja, hogy a sok helyen a fő motívumot a természet, az erdők és természetesen a mitológia adja. Bangkok fő repülőtere, a Suvarnabhumi jelenleg is gazdag növényvilággal büszkélkedhet: pálmafák, kertek színesítik a terminálokat.
Az épülő terminál azonban biztosan új színt hoz majd a repülőtér utasainak életébe: az évi 30 millió utas befogadására tervezett épület alapötletét az erdő adta.

A nyertes Duangrit Bunnag Group koncepcióját a thai élővilág, a változatos őserdők adták, bár első ránézésre egy kicsit olyannak tűnik a látványtervek alapján, mintha egyúttal az erdőirtás súlyosságára is fel akarnák hívni a figyelmet. Ugyanis a hatalmas tartóoszlopok és a mennyezet geometrikus formái mind mértanilag egymáshoz illesztett fagerendákból állnak.
De ne legyünk ennyire kritikusak, a thai építészet egyik legfontosabb és legjellegzetesebb eleme a fa, ami itt bőven megjelenik, ráadásul a fagerendák alatt egy igazi trópusi esőerdő is helyet kap a terminál két épülete között, a fákon kívül tavakkal és egy vízeséssel.

Az biztos, hogy ha a tervek megvalósulnak, ikonikus épület jön létre a hatalmas fagerendákkal és a Thaiföldre jellemző buja növényzettel.
Az új terminál 348.000 négyzetméteres lesz, és 2021 közepére tervezik az átadását.
Reméljük, a tartósságát tekintve nem fog hasonlítani a Jenga játékra, amelyre egyébként emlékeztet.