Félszáz Airbus A380-800-as óriásgépet rendelt a dubai légi szalon vasárnapi nyitónapján az Emirates. A légitársaság, amely eddig is a legnagyobb üzemeltetője volt a típusnak most aztán végképp megközelíthetetlenné vált ezen rekordját tekintve, hiszen teljes rendelésállománya már eléri a 140 gépet, de ez még mind semmi, mivel a legújabb generációs Boeing triplahetes is a tarsolyába került az emírségekbeli társaságnak, ugyanis nem kevesebb, mint 150+50 darab 777X-re írtak alá szerződést. Ezzel minden eddigi csúcsot meghaladva összesen mintegy 99 milliárd dollár értékű repülőgép beszerzési üzlet köttetett.

Szép lökést ad az Airbus A380-as program számára az Emirates megrendelése. Egyszerre aligha lehet hasonlóra számítani más légitársaságtól, de az Emirates nem akármilyen ügyfél, a világ egyik, ha nem a leggyorsabban, legnagyobb léptékben fejlődő fuvarozója és az A380-ashoz is, amelynél egyelőre nincs nagyobb utasszállító repülőgép a piacon szoros kötelék fűzi.

2000 áprilisában az első légitársaság volt, amely bejelentette, hogy komolyan érdekli az Airbus által kínált A3XX koncepció, vagyis már a kezdetekben bizalmat szavazott a kétszintes európai utasgép programjának.

Ugyan a Singapore Airlines után csak másodikként állította üzembe a típust 2008-ban, mindmáig a legjelentősebb üzemeltető. Gépparkja jelenleg 39 A380-800-ast számlál. A legutóbb átvett harminckilencedik gép pedig épp a héten zajló dubai légi szalon díszvendége.

A most bejelentett megrendeléssel, tekintve a meglévő gépeket 101 darab A380-as vár még átadásra az Emirates számára, amely 45 milliárd dollár értéket képvisel. A hajtóműveket, ahogy eddig is az Engine Alliance fogja szállítani.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az eltelt 5 évben, amióta az A380-as megjelent az Emirates-flottában a típus több mint 18 millió utast szállított. Az óriásgépek menetrendszerűen 21 célállomást szolgálnak, de az eseti rotációknak köszönhetően már 37 városban jártak, 20 000 oda-vissza utat teljesítve és ezek a számok csak folyamatosan növekednek. A légitársaság egyre több útvonalára állítja szolgálatba a Superjumbót.

A legújabb Boeing 777-es generáció

A légi szalon legnagyobb újdonsága, a Boeing új generációs 777X típusa sem maradt ki az Emirates rendelési listájáról, sőt indító légitársaságként van jelen azon, de ez sem nagy meglepetés, hiszen a Boeing 777-es is a dubai flottában van legnagyobb számban jelen, összesen 131, ráadásul az egyedüli üzemeltető az Emirates, amelynek minden egyes típusvariánsból van.

A Boeinggel kötött szerződés szerint az Emirates összesen 150 darab 777X-re formált igényt, amelyből 35 darab 777-8X és 115 darab 777-9X a konkrét típusváltozatokat illetően; további 50 gépet pedig opciósan kötöttek le és a megállapodás azonnal tartalmazza az ezekhez szükséges 300 darab General Electric GE9X hajtóműveket is.

Az Emirates előzetes tájékoztatása szerint a 777-8X háromosztályos kabinnal 342, míg a hosszabb törzsű 777-9X két komfort zónát kínálva valamivel több mint 440 utast vehet majd fedélzetére, de a konfiguráció véglegesítése még ráér, hisz a legelső gépek várhatóan csak 2020-tól kezdenek forgalomba állni.

Tim Clark, az Emirates vezérigazgatója elmondta, hogy azért tartják ideális választásnak az új típusokat, mivel tökéletesen megfelelnek a meglévő extra nagy hatótávú 777-200LR és a 777-300ER utódainak úgy, hogy közben azoknál több utast képesek szállítani és még 18%-kal kedvezőbb is az üzemanyag fogyasztásuk.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!