Egy európai alapkezelő vásárolta fel az eddig a Compagnie Maritime Belge ötvenegy, és 3P Air Freighters negyvenkilenc százalékos tulajdonában álló ASL-csoportot, ezzel teljes egészében átvette az ír gyökerű légitársaság-holdingot.

Az ASL Aviationt a londoni székhelyű, magán kézben lévő befektetési alapkezelő, a Star Capital vásárolta fel. A vállalat első sorban olyan 50 millió és egy milliárd dollár közötti összértékű cégekben rendelkezik részesedéssel, amelyek értékét első sorban eszközállományuk adja.

Az ASL Airlines France 737-700-asa Budapesten (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

Az ügylet értékét és a megállapodás részleteit nem hozták nyilvánosságra.

Emellett azt sem tudni, hogy a Star Capital brit bejegyzése hogyan érinti majd az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépése után az ASL üzemelését.

A vonatkozó szabályok szerint minden EU-ban üzemelő légitársaság többségi tulajdonának a közösség valamely országában bejegyzett cégek, vagy állampolgárok kezében kell lennie.

Hirdetés

Hugh Flynn, az ASL vezérigazgatója cégének felvásárlását pozitívan értékelte, a cégvezér várakozásai szerint a Star Capital biztosítani fogja a szükséges forrásokat a jövőbeli növekedéshez és szolgáltatási palettájuk bővítéséhez.

A Star Capital részéről Paul Gough elmondta, az ASL menedzsmentjével közösen igyekeznek a továbbiakban innovatív stratégiájuk részeként a meglévő ügyfelekkel is fejleszteni szeretnék a kapcsolatokat, az újak szerzésével párhuzamosan.

Az ír gyökerű cégcsoport Európa több országában és Ázsiában működő légitársaságai tavaly 3,28 millió utast és több, mint félmillió tonna légiárut szállítottak 130 repülőgépükkel – írja a Flightglobal.

Fotó: AIRportal.hu

A cégek flottáját a regionális forgalomban használt turbólégcsavaros ATR-ek mellett utasszállító és cargo Boeing 737-esek és 757-esek, valamint teherszállító 747-400-asok és Airbus A330-asok alkotják.

A holding Írország mellett jelenleg Franciaországban, Belgiumban, Magyarországon, Svájcban, Dél-Afrikában, Thaiföldön rendelkezik légitársasági leányvállalattal.

A svájci ág üzemelését 2018 februárjában szervezték át az ír anyavállalat alá, miután egy időben a spanyol illetőségek teljes felszámolásával visszaadták az ottani légi üzemeltetői engedélyt (AOC) is. Az ASL vette át a FedEx és a TNT csomagszállító cégek összeolvadása után utóbbi légitársaságát, és hosszú távú szolgáltatási szerződést kötött a FedEx-szel.

Az ASL-légitársaságok közül van, amelyik már közel ötven éve üzemel, a holdingot pedig 1998-ban alapították. Az üzleti modell sikerességét és azt, mennyire biztos lábakon állnak jól példázza, hogy azóta minden évben pozitív pénzügyi mérleget tudtak felmutatni.

Hirdetés