Felfüggesztették az Air Algerie légitársaság két pilótáját, miután kiderült, hogy a légitársaság egyik ATR72-600-as repülőgépének kapitányi ülésébe engedtek beülni egy tízéves kisgyermeket repülés közben.

A tízéves árva fiúnak egy alapítvány szervezte meg, hogy teljesüljön az álma, és egy napig az Air Algerie légitársaság kapitánya lehessen. Az akcióról az egyik helyi tévétársaság készített dokumentumfilmet.

A fiút az Air Algerie egyenruhájába öltöztették, aki részt vett a repülőgép felszállás előtti ellenőrzésében, majd a pilóták az ATR pilótafülkéjében is mindent megmutattak neki. Ezt követően a ATR72-600 lajstromjelű, ATR72-600-as repülőgép a légitársaság AH6212 számú kereskedelmi járatát teljesítette Algírból a Setif regionális repülőtérre, utasokkal a fedélzetén.

Az ország légügyi hatóságai az eseményről készült dokumentumfilmből értesültek arról, hogy a gyermeket a pilóták repülés közben is beengedték a pilótafülkébe, sőt a kapitány elhagyta az ülését és a gyermek ült be a helyére, aki egy fordulót is végrehajtott az ATR-rel.

A videó nyilvánosságra kerülését követően – melyen egyértelműen látszik, hogy a gyermek repülés közben ült be a kapitányi ülésbe – a két pilótát azonnal felfüggesztették és vizsgálat indult ellenük. A légitársaság állítólag nem tudott a forgatásról sem a News In Flight információi szerint.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Forrás: ELBILAD TV

Történt már tragédia hasonló felelőtlenség következtében

Az Aeroflot 593-as járata Moszkvából indult Hongkongba 63 utassal a fedélzetén 1994. március 23-án. A járatot a társaság flottájában akkor újnak számító Airbus A310–300 teljesítette.

A repülőgépen utaztak a kapitány gyermekei is, aki az út felénél beengedte őket a pilótafülkébe és fiát a kapitányi ülésbe ültette. A fiú fordított a repülőgép kormányán és a pilóták nem vették észre, hogy a robotpilóta emiatt részben kikapcsolt. A gép ezt követően nem sokkal az egyik oldalra kezdett dőlni, átesett majd hirtelen magasságot veszített. A pilóták a gravitációs erőhatások miatt nem tudtak visszatérni munkahelyükre és bár az első tiszt a helyén ült, hátra volt tolva az ülése, így nem érte el a kezelőszerveket. A pilóták túl későn tudták visszanyerni az irányítást a gép felett, mely egy dombnak csapódott. A balesetet senki sem élte túl.