Egyre közelebb sodródik a csődhöz az Alitalia, miután a dolgozók nem fogadták el a részvényesek és hitelezők drasztikus költségcsökkentéssel járó válságkezelő tervét. Ezek után a hitelezők akár úgy is dönthetnek, hogy nem finanszírozzák tovább az olasz légitársaság vergődését. A dolgozók sztrájkra készülnek, a részvényesek pedig válságtanácskozásra.

Nem kizárt, hogy a története vége felé közeledik az Alitalia, miután a dolgozók a szakszervezetekkel ellentétben beintettek a társaság menedzsmentjének, és 67 százalékuk nem fogadta el a cég átszervezésének javaslatát. Ebben a dolgozókra nézve is elég radikális változások vannak kezdve a majd’ ezer fős létszám leépítéstől a 8 százalékos fizetéscsökkentésig. A cég menedzsmentje a közelmúltban a hagyományosan erős szakszervezetekkel megállapodott, a dolgozók azonban elutasították a tervet.

Ezzel a dolgozók megakadályozták, hogy a társaság hozzájusson 2 milliárd euró friss tőkéhez.

Az Airwaysmag szerint a munkavállalók arra apellálnak, hogy a kormány a helyzetet látva közbe fog avatkozni és egy a menedzsmentél számukra sokkal elfogadhatóbb javaslatot tesz majd le az asztalra. A számításaik egyelőre bejöttek, ugyanis Paolo Gentiloni miniszterelnök azonnali egyeztetést kezdeményezett a miniszterekkel a társaság helyzete miatt.

Ezt követően az állam egy a Malév utolsó hónapjaiban alkalmazott, „stratégiailag kiemelt jelentőségű vállalat” kategóriához hasonlóba sorolhatja az Alitaliát, ha eszkalálódik a helyzet. (Hasonló az amerikai Chapter 11-hez, mely több amerikai légitársaságot is megóvott a bedőléstől, amíg átszervezték azok működését). Ez a gyakorlatban csődvédelmi helyzetet jelentene, amikor a hitelezőktől a társaság védve tudja reorganizálni működését. Az Ait Transport World szerint erre a gazdasági minisztérium bevonásával 180 napja lehet az Alitaliának.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A részvényesek természetesen aggodalmukat fejezték ki a dolgozók lépése miatt, de konkrét döntések még nem születtek. A csoport április 27-én ül össze, hogy áttekintse a helyzetet.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu


Korábbi tervei szerint a menedzsment egymilliárd euróval szerette volna lefaragni az üzemelési költségeket, amelyben jelentős szerepe lett volna a bérköltségek csökkentésének.

A további lépések között szerepel a keskenytörzsű flotta méretének csökkentése húsz géppel. A megmaradó repülőket hatékonyabban akarják forgatni a jobb kihasználtság elérése érdekében, sűrűbb székezést kapnak és fizetőssé tesznek néhány szolgáltatást.

Így a diszkontosított jegyárak mellé külön kell majd megvenni az európai és az olasz belföldi járatokra a feladandó poggyászt, fizetni kell majd a székválasztásért, az ételekért és az elsőbbségi beszállításért is. Mindeközben a hosszútávú járatokon megmarad a full service szolgáltatási színvonal.

Ezekkel a lépésekkel 2019-ig az Alitalia 30 százalékkal növelné az értékesítés árbevételét a jelenlegi 2,9 milliárdról 3,7 milliárd euróra.

2014 nyarán 250 millió eurós, 2013 októberében pedig 300 millió eurós tőkeemelésre szorult a társaság, majd 2014 augusztusában megállapodtak az airberlin kisebbségi tulajdonosával, befektetőjével, az abu-dzabi székhelyű Etihaddal. Ennek részeként az arabok 560 millió eurót ruháztak be a veszteséget termelő Alitaliába, és 387 millió euróért az öböl-menti légitársaság 49 százalék részesedést szerzett. A hitelező bankok hozzájárultak 598 millió euró rövid és közepes futamidejű hitel átütemezéséhez, és további 300 milliós hitelkeretet is biztosítottak. Így megvolt a pénz az átszervezésre, amelyet el is kezdtek, sőt, nagyobb mértékben végre is hajtottak.

A folyamat elindult és 2015-ben az eredmények is látszottak a gépek új festésén és a légiutas-kísérők új formaruhája mögött: 580-ról 200 millió euróra csökkent a társaság vesztesége, összesen 22,1 millió utast szállítottak egész évben, a járatok töltöttsége pedig 76 százalék volt.

Tavaly év végén már arról is lehetett hallani, hogy az Etihad megunta az Alitalia folyamatos pénzigényét, ezért inkább lepasszolnák a Lufthansának, mivel a németek a római bázisért ácsingóznak nagyon régóta. Az értesüléseket később az Etihad és a Lufthansa is cáfolta.