Diadalív vízsugárral üdvözölték az Atlas Air Boeing 747-8F típusú repülőgépét Rigában. A ceremoniális köszöntés azért járt az óriásgépnek, mert a repülőtér először fogadta az amerikai gyártó legnagyobb kereskedelmi típusát. Az esemény ráadásul nemcsak a légikikötő, hanem a legújabb generációs Jumbo történetében is mérföldkő, mivel a lett főváros reptere a százötvenedik, amelyre ilyen típus közlekedik.

Kapcsolódó cikk, előzmény Még kevesebb 747-8-ast készít a Boeing

Figyelemre méltó adat, hogy a Boeing 747-8-as mindössze 31 hónap szolgálati idő alatt érte el ezt a számot. Az indító légitársaság, a Cargolux 2011 októberében vette flottájába első gépét, és azóta immáron 150 olyan repülőtér van a világon, amely nemcsak felkészült és megszerezte a négy-hajtóműves típus kiszolgálásához szükséges engedélyeket, hanem már át is esett az első járat fogadásán.

A 150. repülőtér történetesen a rigai nemzetközi lett, amikor egy héttel ezelőtt, május 21-én oda érkezett az Atlas Air egyik 747-8F, vagyis teherszállító típusa. A jeles eseményről természetesen a lettek örömmel adtak hírt, de a Boeing repülőgépgyár valahogy csendesebben kezelte. A legszélesebb tájékoztatási kört biztosító sajtóközlemény kiadásának formátumával legalábbis nem éltek, de szerencsére Randy Tinseth, a Boeing marketing igazgatója blogjában megemlékezett.

A vevők megnyeréséért, a Boeing Commercial Airplanes imázsának gondozásáért felelős főnök természetesen nem hagyta ki az extra nagy szélestörzsűek szegmensében játszó konkurenssel, az Airbus A380-assal való összehasonlítást, amely szerint az európai négy-hajtóműves egyelőre mintegy 30 repülőtérre közlekedik csak. Ezt mindig igyekeznek is odaszúrni az amerikaiak az Airbusnak, hiszen szeretik hangoztatni, a 747-8-as mennyivel hatékonyabban képes a repterek kiszolgálási rendszereihez integrálódni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Atlas Air Boeing 747-8F gépe először a lett fővárosban, május 21-én. (Fotók: Riga International Airport)


Ez kétségkívül így is van, de keserédes megállapítás ez, hiszen míg az A380-asból 324 darabot sikerült értékesíteni, amelyből 128 már az üzemeltetőknél forog, addig a 747-8-asból eddig csak 69 került forgalomba. A legendás Jumbo legújabb, 8-as szériája túlnyomó többségében teherszállító változatban fogy, utasszállító, Intercontinenal kiviteleket egyedül a német Lufthansa üzemeltet, jelenleg éppen tizenhármat.

Ha csak vissza nem lépnek lesznek ugyan mások is, a Korean Air, az Air China és az orosz Transaero Airlines személyében, akik utasosan repülnek a típussal, de ez kétségkívül nagyon kevés, pedig igazán kellemesre hangolt, csendes és tágas gépről van szó. A vevőket viszont még a 98.9%-os üzembiztossági mutató sem képes érdemben elcsábítani, tarolnak inkább a közel ekkora teljesítményű két-hajtóműves nagygépek, köztük kiemelkedve a Boeing egyik saját típusával, a 777-essel.

Marad inkább a teherszállítás, ott nagyobb sikerei vannak. Kapacitás és hatékonyság párosával aligha tud más típus versenyezni. Nagyméretű rakodóajtaja, korszerű hajtóművei és persze hatalmas raktere ebben a szegmensben vonzóvá teszi, ugyanakkor a teljes típuscsalád programjára nézve lesújtó, hogy a piaci igényeket figyelembe véve a Boeing bejelenteni volt kénytelen, 2015-től már csak másfél gépet fognak előállítani havi szinten.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!