A világon elsőként a brit Skyborne áll át teljesen az elektromos repülőgépekre, a cég összesen tíz Bye Aerospace eFlyer-t vásárol, amelyeket megújuló forrásból származó árammal töltenek majd, így “zöld” pilótaakadémia jön létre.

A brit vállalkozás július végén jelentette be az átállást, a tervek szerint hat darab kétüléses eFlyer 2-est és négy darab négyüléses eFlyer 4-est vesznek át, amint azok elérhetők lesznek.

Az eFlyer 2 prototípusa (Forrás: Bye Aerospace)

A gépcsaládot kifejezetten képzési célokra fejleszti a coloradói Bye Aerospace, repülési tulajdonságait és felszereltségét is ennek megfelelően alakították az elmúlt években.

Idén június 5. óta már a kisebb, 2-es változat repülési tesztjei zajlanak az Egyesült Államokban. Úgy számolnak, évi ötmillió tonna szén-dioxid kibocsájtástól szabadítható meg a bolygó, ha a pilótaképzésben szerepet kapnak az elektromos repülőgépek. 

Lee Woodward, a Skyborne akadémia vezérigazgatója közleményben kiemelte, a lépéssel radikális változásokat indítanak el a kereskedelmi pilóták képzésében, az új technológiákba való befektetésnek pedig ma már elengedhetetlen eleme a környezettudatosság, közeledve a karbon-semlegességhez. 

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A befektetéssel a Skyborne akadémia saját országában úttörővé válik az elektromos repülésben.

A cég igyekszik kihasználni a világjárvány okozta leállás előnyeit is, a várhatóan évekig alacsonyabb szinten maradó légiforgalom miatt ugyanis kevesebb új pilótára lesz szükség, így a kevésbé feszített képzési ütem teret nyit az innovációk integrálására hosszabb távon is.

Erre az időre szüksége is lesz a feleknek, mivel még az eFlyer Part 23 szerinti légialkalmassági tanúsítványát is ki kell adnia az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatalnak (FAA), és ezt az európai hatóságnak is jóvá kell hagynia. A tervek szerint az első kétüléses gépet 2022-ben, első négyüléses társát pedig 2023-ban kapja meg a brit akadémia.