Elindíthatják az indiai bíróságon a Jet Airways elleni csődeljárást és a cég felszámolását a társaság hitelezői – értesült a Reuters.

A hírügynökség szerint a hitelezők már tervbe vették a hivatalos eljárás megkezdését, hogy legalább a befektetett pénzük egy részét visszakapják. A bankokból álló konzorcium tagjai friss közleményükben azt írták: azok után, hogy végül egyetlen ajánlat érkezett, és az sem kötelező érvényű, nincs más lehetőségük.

Az indiai állami bank által vezetett konzorcium a csődeljárásban akár egyben, akár részeiben is eladhatja a részesedését, illetve a cégben lévő vagyontárgyakat, amelyekből túl sok nem maradt.

Már szinte a teljes flottát kivitték az országból a bérbeadó lízingcégek, csak a légitársaság saját tulajdonú repülőgépei maradtak meg, amelyek viszont a karbantartás hiánya miatt többnyire repülésképtelenek. A reptéri résidők maradtak a cég szinte egyetlen jelentős vagyonelemei.

Fotó: AIRportal.hu

Korábbi hírek szerint az Etihad Airways és az indiai Hinduja-csoport is az érdeklődők között volt, de nem sikerült megállapodni velük, két kisebb hitelező pedig már korábban is kezdeményezte a csődeljárás elindítását, erről június 20-án dönt a bíróság. Mellettük a dolgozók is kérték ezt, mivel januártól májusig nem kaptak fizetést, a cég összesen 57 millió dollár bérköltséget tartott vissza.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A mumbai tőzsde korábban azt közölte, a spekulatív kereskedés megakadályozása érdekében felfüggeszthetik a Jet Airways papírjaival való adás-vételt.

A Jet Airways április 17-én állt le, miután a cégnek alig maradt működő repülőgépe. A bankok azóta próbálnak megállapodni az érdeklődőkkel a cég eladásáról, de próbálkozásaik egyelőre nem jártak sikerrel.