Befejezte első keskenytörzsű gépe fedélzetének felújítását a TAP Portugal. A portugál nemzeti légitársaság 48 darab felújításra váró repülőgépe közül a CS-TTB lajstromjelű Airbus A319 már felújított és modernizált utaskabinjával repül október végétől.

A 48 dolgozó által 1500 munkaóra alatt elvégzett felújítási munkákat a TAP Maintenance & Engineering végezte Lisszabonban. A repülőgép felújítása így kicsit több, mint egy hétig tartott.

A felújítás során a repülőgépekbe újfajta üléseket szereltek be, melyek a légitársaság logójában is visszaköszönő, piros és zöld színvilágát tükrözik.

Az első sorokban – ahol egyes járatokon a business utasok utazhatnak – nagyobb, 83 centiméteres a sortávolság és ezekbe az ülésekbe USB csatlakozót is szereltek, a saját eszközök töltésének lehetősége végett.

A vékonyabb üléseknek köszönhetően a légitársaság 12 üléssel meg tudta növelni az A319-es repülőgépek utaskapacitását, ugyanakkor a fedélzeti berendezés cseréjét követően a repülőgépek 700 kilogrammal könnyebbek lettek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A negyvennyolc repülőgép fedélzetének felújítása – melytől azt remélik, hogy az utasok komfortosabban utazhatnak – mintegy 70 millió eurójába kerül a légitársaságnak.

Timelapse: Így újult meg az első TAP A319-es fedélzete

Forrás: TAP Portugal

Megújult regionális flotta, elsőként érkeznek az A330neo-k

A330neo a TAP festésében. (Forrás: Airbus) | © AIRportal.hu

A330neo a TAP festésében. (Forrás: Airbus)

A TAP Portugal lesz egyébként az Airbus újrahajtóművezett szélestörzsűje, az A330neo bevezető légitársasága, így először a portugál nemzeti légitársaság utasai próbálhatják majd ki az európai repülőgépgyár új és modernizált Airspace kabinberendezését.

A TAP flottájában jelenleg 63 darab Airbus teljesít szolgálatot, mellettük további 17 darab gép szolgál a regionális leányvállalatuknál, a TAP Express-nél. A TAP flottájában 4 darab Airbus A340-300, 16 darab Airbus A330-200, 3 darab Airbus A321-200, 19 darab Airbus A320-200, 21 darab Airbus A319-100 teljesít szolgálatot.

Amint arról korábban beszámoltunk, fél év alatt 17 darab regionális repülőgépet vett át a portugál TAP légitársaság, a flottába nyolc turbólégcsavaros ATR 72-es és kilenc Embraer 190-es érkezett júliusig, amelyek új márkanév alatt, a TAP Expressnél repülnek.