Hatósági döntés értelmében minden Kínából közvetlen járattal érkező utast a Magyarországra belépés előtt, még a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren hőmérős szűrésnek kell alávetni. Az első érintett járat, amelynek érkező utasait megvizsgálják, az Air China pénteken 18:50-kor Minszk érintésével Pekingből érkező járata.
A Budapest Airport tájékoztatása szerint a szűrést a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság irányítása mellett az üzemeltető szerződött egészségügyi szolgáltató partnere végzi. Az utasoknál testhőmérsékletet ellenőriznek, határérték feletti eredmény esetén a szakszemélyzet további vizsgálatokat végez. Gyanú esetén az illetőt erre felkészült egészségügyi intézménybe szállítják.
A Budapest Airport mindent megtesz, hogy a rendkívüli intézkedésként bevezetett egészségügyi szűrés mellett is biztosítsa a repülőtér gördülékeny működését.
Mint arról korábban a repülőtér tájékoztatta lapunkat, minden olyan eszközzel és felszereléssel rendelkeznek, amellyel el tudják látni feladataikat. Jelentős készlettel rendelkeznek a szükséges védőfelszerelésekből, a fertőtlenítéshez szükséges anyagokból, eszközökből, továbbá rendelkezésre állnak a megfelelő elkülönítő helyiségek is.
A Shanghai Airlines pénteken döntött arról, hogy február elejétől a március végéig felfüggeszti a Sanghaj-Hszian-Budapest, valamint a Sanghaj-Csengtu-Budapest járatát a koronavírus okozta járvány miatt.
A LOT Polish Airlines szintén pénteken közölte, hogy hatósági döntések értelmében február 9-ig felfüggeszti a pekingi járatait.