Bangkokból a bajor fővároson át Madridba tartott az a spanyol utas, aki kedd reggel egy ajtón át ellenőrzés nélkül belépett a tranzitterületre. A négy órán át tartó lezárás késéseket és járattörléseket okozott, köztük a Lufthansa délutáni járatpárja sem közlekedik München és Budapest között.

Ismét le kellett állítani csaknem az egész müncheni reptéren a forgalmat, miután kedd reggel egy spanyol utas a biztonsági ellenőrzést elkerülve belépett a tranzitterületre. Az aero.de tudósítása szerint az illető Bangkokból tartott a bajor fővároson át Madridba.

A rendőrség megtalálta az illetőt, aki nem bizonyult veszélyesnek, így a vizsgálata után elengedték, mert mint a hatóság kiderítette, tévedésből nyitott ki egy vészkijáratot, és ment be a tranzitba.

Megint ki kellett üríteni a légikikötő nagy részét (Fotó: Munich Airport)

Azonban az eset miatt a 2-es és az 1B, valamint 1C terminálokat ki kellett üríteni, az ott-tartózkodókat ismét átvizsgálni, a négy órán át tartó procedúra miatt számos járatot töröltek, sok pedig késik.

Nem közlekedik a Lufthansa délutáni, München és Budapest közötti járatpárja sem (LH 1678/79).

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az üzemeltető közlése szerint még jó ideig érezhető lesz a reptér működésén a többórás lezárás, hiszen összesen mintegy 1200 járat volt betervezve keddre, a törlések mintegy 19 ezer utast érintenek.

Az utasfelvétel 11:15-kor indult újra, de a 2-es terminálba az újonnan érkezők 12:45-ig nem léphettek be, hogy elkerülhető legyen a túlzott tömeg a tranzitterületeken.

Mint megírtuk, egy évvel ezelőtt hasonló problémák voltak, akkor egy induló utas kerülte meg a biztonsági ellenőrzést, és mivel később nem találták meg, ki kellett üríteni a teljes 2-es terminált, több mint háromszáz járatot töröltek, ezért napokon keresztül elhúzódó hatása volt annak az esetnek.