Szinte eltűnt a Wizz Air nyeresége a harmadik negyedévben, a tavalyi azonos időszakhoz képest több mint 80 százalékkal csökkent a magyar kötődésű légitársaság adózott eredménye.

A légitársaság szerdán közzétett eredménykimutatása szerint a bevételek 21,2 százalékkal 512,7 millió euróra növekedtek, ezen belül a kiegészítő árbevételből származó összeg 22 százalékkal 221,5 millió euróra. Ennek hátterében a társaság elemzése szerint főként a novemberben bevezetett új poggyászszabályzat áll. A jegyeladásból 20 százalékkal több pénz érkezett, így tovább szűkült az olló, a jegyárbevétel és a kiegészítő árbevétel között alig 70 millió euró volt a különbség.

A magasabb kerozinár, illetve a flottaüzemeltetés nehézségei miatt a cég költségszintje 25 százalékkal növekedve 512 millió eurót tett ki, így üzemi szinten éppen nullszaldós lett a társaság a harmadik negyedévben, míg tavaly 14,6 milliós pluszban zártak.

Fotó: AIRportal.hu

A pénzügyi ügyletek eredményei és az adózás után a társaság nettó eredménye 1,7 millió eurót volt, 86 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója összefoglalójában azt hangsúlyozta, hogy a légitársaság 15 százalékkal növelte utasforgalmát, amely így 8,1 millió utasra emelkedett, a járatok kihasználtsága pedig 2 százalékponttal 91 százalékra javult. A tavalyinál jóval magasabb költségeket elsősorban a 21,6 százalékkal magasabb kerozinár okozta, ennek hatását főként a kapacitásbővítés visszafogásával próbálták meg ellensúlyozni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Váradi József hangsúlyozta: a harmadik negyedéves eredmény ismeretében sem változtatnak várakozásukon a pénzügyi év végének adózott eredményét illetően, azt továbbra is 270 és 300 millió euró közé becsülik.