Megkapta a francia állam 7 milliárd eurós pénzügyi segítségét az Air France-KLM csoport, a holland lapok már szakadást vizionálnak a két fél között a nagy kirúgások előtt. Richard Branson megszabadulna a Virgin Atlantic légitársaságtól, az amerikai fuvarozók pedig újabb 9,5 milliárd dollárt kaptak az államtól. Thaiföldön május elsejétől több belföldi járat is elindul.
Az Air France-KLM tájékoztatása szerint a légitársasági csoport 7 milliárd eurós mentőcsomagot kapott állami segítséggel. Ebből 3 milliárd a francia állam tulajdonosi kölcsöne, 4 milliárd pedig banki hitel a holding és az Air France számára, amelynek 90 százalékára a Macron-kormány adott garanciát. Az ügyletre az Európai Bizottságnak még rá kell bólintania.
A holland kormány is támogatni szeretné a KLM-et, ennek részleteiről viszont még zajlanak a tárgyalások.

A hitelért cserébe azonban a társaságnak átalakításokat is végre kell hajtania, a közlemény szerint az új piaci igényekhez kell alakítani a cég méretét. Erre utalt a Le Figaro szerint Benjamin Smith vezérigazgató is, aki önkéntes kilépési programot hirdetett meg a dolgozóknak, de azt is elmondta, hogy ez csak az első lépés az átalakítás útján, mivel legalább két évig nem fognak visszatérni a járvány előtti szintre.
A holland Het Financieele Dagblad azt írta, a hatékonyságról szóló, eddig is meglévő vita kritikussá alakulhat.
Ugyanis a hollandok nem látják jelét, hogy az Air France csökkenteni akarán vagy tudná a költségszintjét, így a társak eddig sem túl jó viszonya ellenségesebbé válhat.

A brit Telegraph a hétvégén arról számolt be, hogy a Virgin Atlantic tulajdonosa, Richard Branson eladná a légitársaságot, amely viszont nincs túl jó helyzetben. A 49 százalékban a Delta Air Lines tulajdonában lévő cég a kimutatások szerint az elmúlt években nullszaldó környékén vagy épp csak nyereségesen működött. Most a Delta és a brit kormányzat támogatására sem számíthat.
A hír szerint a pénzügyi állapota ellenére eddig közel 50 érdeklődő volt a Virgin Atlantic iránt.
Németországban az Aero.de szerint a müncheni repülőtér üzemeltetője úgy döntött, hogy a gyér forgalom miatt ideiglenesen bezárják az 1-es (régebbi) terminált. Az eddig onnan üzemelő légitársaságok utasfelvétele a Z zónába költözik, az indulás és érkezés pedig csak a 2-es terminálon zajlik szerdától.
Az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma eközben újabb 9,5 milliárd dollárnyi forrást biztosított az ország légitársaságainak, amelyet bérekre lehet felhasználni, ezzel 12 milliárd dollár fölé nőtt a bérgarancia-programban nyújtott anyagi segítség összege – írta a Reuters.
Ebben a kormányzat 10 nagyobb és 83 kisebb cégnek adott valamilyen mértékű támogatást. A bérkiegészítés mellett hitelt és hitelgaranciát is nyújtottak, de cserébe a társaságoknak szeptember 30-ig nem szabad elbocsátaniuk senkit, le kell állítaniuk az osztalékkifizetést, és nyújtaniuk kell valamilyen minimális szolgáltatási szintet a hálózatukban.

A Singapore Airlines arról döntött, hogy kötvénykibocsátással 2,3 milliárd USA-dollár értékű forrást biztosít egyebek közt repülőgép-vásárlásra, illetve lízingdíjak kifizetésére a Flightglobal szerint.
A szingapúri tőzsde honlapján megjelent közlemény szerint ezzel a lépéssel biztosítható a Singapore Airlines flottájának megtartása, illetve az új gépek vásárlása, amelyek alacsonyabb költségszintje versenyelőnyt jelent majd a többi piaci szereplővel szemben.

Szinén a Flightglobal számolt be arról, hogy a thaiföldi légitársaságok már készülődnek a május 1-i belföldi járatnyitásokra.
A Lion Air és az Air Asia thai leányvállalatai már jelezték a hatóságoknak, hogy rendkívüli intézkedések mellett elindítják a járatokat.
Minden utas testhőmérsékletét ellenőrzik, csak egy, 5 kilót meg nem haladó súlyú kisebb csomagot vihetnek a fedélzetre, a középső üléseket blokkolják, és kötelező lesz a maszki viselése.
