Csaknem 31 ezer utast kezelt júniusban a debreceni repülőtér, 11%-kal többet, mint 2016. azonos hónapjában, éves szinten 3%-os a növekedés mértéke.

Az idei év legerősebb és minden idők harmadik legerősebb utasforgalmát produkálta júniusban a Debrecen Airport.

2017. júniusában 11%-kal többen, mintegy 30 960-an vették igénybe Magyarország második legforgalmasabb repülőterét. Az előző év azonos időszakában történt utasforgalomhoz képest ez egy újabb rekord a repülőtér 87 éves történelmében – a repülőtér üzemeltető közlése szerint.

Az első félévben (január-június hónapokban) összesen 138 030 érkező vagy induló utas vette igénybe a légikikötő szolgáltatásait, mely 3 százalékkal haladja meg az előző év első félévében mért adatot. 2016-ban 133 560 utas fordult meg a repülőtéren az első félévben.

A Debrecen Airport első féléves utasforgalmát egyértelműen a légitársasági partnereinknek, első sorban a Wizz Airnek és a Lufthansa utasforgalmának köszönhetjük. Mindenképpen jó trendnek mondható, hogy a téli hónapokban kevesebb járatot az élénkülő turizmus kompenzálta és várakozáson túl jól sikerültek az áprilisi, májusi eredményeink és robusztusan indult a nyár első hónapja is. Ezek után még optimistábbak vagyunk a 2017-es nyarat illetően, mert az előfoglalási eredmények rendkívül biztatóak. Március végétől kezdve már összesen hét európai és izraeli régióval van közvetlen menetrend szerinti összeköttetése Debrecennek. 2017-ben még jelentősebb turistaforgalmat prognosztizálunk Debrecenben ill. a kelet-magyarországi régiókban és a határokon túl is. Az ukrán állampolgárok számára június 11-én életbe lépett EU-s vízummentesség kedvezően hat a Kárpátaljáról Nyugat-Európába és Izraelbe induló turistaforgalomnak és a charterjáratoknak is. Bizakodóak vagyunk, hogy a kárpátaljaik számára is mi leszünk a régiót kiszolgáló repülőtér és ezzel tovább nő az érkező külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák száma ill. a régió szállodáinak kihasználtsága is. A nyári hónapokban több mint 100 000 utast várunk a Debrecen Airporton – közölte Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!