Egy erőszakos utas repülés közben összetűzésbe keveredett a légiutas-kísérőkkel a Transavia Párizsból Tuniszba tartó járatán, ezt követően pedig a pilótafülkébe is megpróbált bejutni.

Az F-HTVF lajstromjelű Boeing 737-800-as az Air France-KLM csoport diszkont leányvállalataként működő Transavia France TO4118-as számú járatát teljesítette az Orly repülőtérről Tuniszba.

A járat útvonala (Forrás: Flightradar24.com)

A járat fedélzetén a dél-francia partok elhagyását követően az egyik utas erőszakos magatartást tanúsított az egyik légiutas-kísérővel szemben.

A harminc év körüli, tunéziai állampolgárságú férfi ezt követően arab nyelven imádkozni kezdett a pilótafülke ajtaja előtt, majd hangos “Allahu Akbar” kiáltások közepette megpróbált erőszakkal bejutni a pilótafülkébe.

Az incidens miatt a pilóták Korzika szigete felett döntöttek az út megszakításáról, és visszafordultak Franciaország legközelebbi reptere, Nizza irányába, ahol a repülőgép végül biztonságosan leszállt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A repülőgéphez rendőröket riasztottak, akiknek a férfi szintén ellenszegült, nem akarta elhagyni a gépet, de a hatóság embereinek végül sikerült kirángatni az üléséből, majd levezetni a fedélzetről.

A férfit végül őrizetbe vették, és pszichiátriai megfigyelésre kórházba szállították.

Az incidens miatt a repülőgép csak másnap kora délelőtt folytathatta útját Tuniszba, ahová így közel tizenhat órás késéssel érkezett meg.