Az Eurocontrol adatai szerint 2,9 százalékkal nőtt februárban az egy évvel korábbihoz képest a járatok száma Európában, amely az előzetes becslési sáv alsó határát súrolja.

Az európai áramlásszervező pénteken megjelent statisztikája szerint leginkább a fapados szegmens húzta az iparágat, ők 4,9 százalékkal, naponta 353 járattal közlekedtettek több járatot februárban, mint egy évvel korábban, a hagyományos légitársaságok ennél visszafogottabb, 3 százalékos bővítést hajtottak végre.

A Ryanair 1800, a Lufthansa és az easyJet 1300, a Turkish Airlines 1100 járatot üzemeltetett, a legtöbb új kapcsolatot pedig a Rynaair, az easyJet, illetve a LOT, az Aeroflot és az Alitalia iktatta be.

Százalékos arányban Ausztria és Ukrajna (12-12 százalék), abszolút értékben azonban Németország (246) járult hozzá leginkább a járatszám növekedéséhez.

Fotó: AIRportal.hu

Az Eurocontrol jelentésében megemlítette a 2018-as évben tapasztalt késéseket is, amelyek 75 százalékkal haladták meg az előző évit, amelynek fő okai a légiforgalmi irányító szolgálatok kapacitáshiánya és az időjárás voltak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az áramlásszervező adatai szerint a Boeing 737 MAX-ok leállítása előtt átlagosan naponta 220 járatot teljesítettek ezzel a géptípussal, amely a teljes forgalom 0,8 százalékát tette ki. A fő európai üzemeltetők a Turkish Airlines és a Norwegian voltak, összesen 71 példány szolgált a földre parancsolás előtt Európában.

Elemzésükben felhívták a figyelmet arra, hogy az olajár kissé feljebb, 59 dollárra drágult és 63 dollár köre várják az éves átlagot, a légitársaságoknak pedig további rossz hír, hogy az európai átlagos jegyár tovább csökkent 3,3 százalékkal.