Bizonyos feltételekkel alig hatvanezer forintnak megfelelő árért egy évig korlátlan repülési lehetőséget biztosít az Air Asia hosszútávú leányvállalata, az Air Asia X. 

A bérletes, előfizetéses tarifarendszer bevezetésének lehetőségét már több légitársaság is bevezette vagy vizsgálja – utóbbiak közt van állítólag a Wizz Air is –, most pedig az Air Asia X is elérhetővé tette az egy évig korlátlan repülési lehetőséget egyetlen „bérlet” megváltásával.

Az Air Asia Unlimited Passt 499 maláj ringgitért (118 dollárért) kínálják február 29. és március 7. között a BIG törzsutasprogram tagjainak.

Az ajánlat így önmagában persze túl szép lenne, hogy igaz legyen: a felhasználásnak több feltétele, apró betűs részben elrejtett költsége is van. Például az utazások kiindulópontja minden esetben Kuala Lumpur, és az ár nem tartalmazza az egyes utazások után fizetendő adókat és illetékeket, valamint az extra szolgáltatások díját sem. Ezen felül, ha a jegy tulajdonosa három alkalommal nem jelenik meg a beszállókapunál, akkor elveszíti a további felhasználás lehetőségét.

Az AirAsia első A330-900-asa

A cégvezetés szerint hasonló akcióra még nem volt precedens, de az Air Asia mindig is úttörő volt. A jelenlegi, koronavírus-járvány okozta helyzetben pedig különösen fontos, hogy mindenki visszanyerje bizalmát az utazás iránt, akár ilyen akciók révén is. A cégvezető szerint amíg mindenki betartja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vagy az illetékes kormányok ajánlásait, addig az utazás teljesen biztonságos.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.