A járványvédelmi korlátozások miatt februárban is jelentős mértékben elmaradt a frankfurti repülőtér utasforgalma az egy évvel korábbitól, a cargo forgalom viszont havi rekordot ért el.

A repülőtér üzemeltetője, a Fraport honlapján közzétett jelentés alapján februárban 682 ezer utas fordult meg a frankfurti légikikötőben, 84,4 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban és 200 ezerrel kevesebb, mint januárban, amikor az utasforgalom 80,9 százalékkal maradt el a 2020 januáritól.

Az év első két hónapjának forgalma 82,6 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.

Forrás: Frankfurt Airport

Az utasforgalommal ellentétben lendületes növekedést mutat a légi teherforgalom.

Februárban 181 ezer tonna légi teheráru és postacsomag fordult meg a cargo terminálon, 21,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az elért cargo forgalom februári rekordnak számít a repülőtér történetében.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A le- és felszállások száma 69 százalékkal 11 ezerre csökkent Frankfurtban.
Stefan Schulte, a Fraport vezérigazgatója a 2021-es évre az utasforgalom fellendülésére számít, elsősorban az év második felében a járványvédelmi korlátozások feloldásával párhuzamosan. Összességében éves átlagban a 2019-es rekordév 35-45 százalékára emelkedhet a forgalom.