Jelenleg nincs minibusz-szolgáltatás a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A korábbi szállító cég szerződése a múlt év végén lejárt, az új társaság pedig várhatóan februárban kezdi meg működését miniBUD néven – írja cikkében a Magyar Hírlap.
Új minibusz-szolgáltató jelenik meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, miután a korábbi üzemeltető társaság szerződése lejárt. A Budapest Airport (BA) Zrt. honlapján közzétette: a Petrányi Autó és a BUDPORT konzorciuma nyerte a BA Zrt. minibusztenderét. A konzorcium miniBUD márkanéven indítja el szolgáltatását. A cég ügyvezető igazgatója a Magyar Hírlapnak elmondta: várhatóan februárban kezdik meg működésüket.
Ötéves szerződést írtak alá a BA Zrt.-vel, és a szolgáltatás indulását követően hat hónap alatt áll fel a teljes üzem – közölte a Magyar Hírlappal Limburger Lóránt, aki korábban a Malév, majd a Malév Ground Handling vezérigazgatója volt.
Az ügyvezető igazgató úgy fogalmazott: a miniBUD teljesen új, rugalmas és egyszerű foglalási rendszerrel, kényelmes járművekkel, wifiszolgáltatással biztosítja a reptéri transzfert, kedvező kondíciók mellett.
Limburger Lóránt a lapnak kifejtette: maradnak az eddigi zónák, az árak is hasonlóak lesznek, mint korábban, ám több kedvezménnyel rukkolnak majd elő. Úgy fogalmazott: „Felismerve a diszkont légitársaságok üzleti modelljének sikerességét, az alapszolgáltatást kedvezőbb áron kínáljuk majd, az utasnak ezenfelül lehetősége van további extra szolgáltatások vásárlására. A miniBUD a legjobb ár-érték arányú szolgáltatást nyújtja háztól házig történő személyszállítással”.
Hangsúlyozta, a légitársaságok fedélzeti értékesítésének egyszerűsített rendszere is elérhető lesz a miniBUD járművein, a külföldi utasok részére elsősorban fővárosi idegenforgalmi szolgáltatásokat, a magyar utasok részére pedig baleset-, betegség- és poggyászbiztosítást is értékesíteni tudnak. Ezenkívül lehetőség lesz egyes légitársaságok utasainak beszállókártya nyomtatására, valamint további fedélzeti extra szolgáltatások értékesítésére. Limburger Lóránt elmondta: fejlesztéseik végére ötvenfős flottát állítanak hadrendbe, a cég alkalmazottainak száma pedig száz-százhúsz főre bővül – írja a lap.