A téli szezon idejére felfüggeszti hongkongi járatait az új belga légitársaság, az Air Belgium, a járatok márciustól indulhatnak újra – jelentette be Niky Terzakis, a légitársaság vezérigazgatója pénteken – az MTI információi szerint.

Lapinformációk szerint a légitársaság vezetőségének döntése értelmében a Brüsszeltől délre található Charleroi repülőteréről induló járatok szeptember utolsó péntekétől nem közlekednek.

A vezérigazgató elmondta, a járatok felfüggesztésének okai között szerepel, hogy az egyik kulcsfontosságú ázsiai partnerük nem tartotta be az árakra és a foglalásokra vonatkozó kötelezettségvállalásait.

Mint mondta, a tárgyalások újrakezdődnek, de a téli szezon küszöbén tartott megbeszélések várható elhúzódása, valamint a partnerrel szemben kialakult bizalomvesztés miatt a társaság nem vállalja annak kockázatát, hogy káoszba fulladjon, vagy meghiúsuljon a szolgáltatás.

Az Air Belgium OO-ABA lajstromjelű Airbus A340-ese Brussel Zaventem repterén (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

Terzakis aláhúzta, a társaság célja továbbra is az, hogy összekösse Belgiumot Ázsiával, ezt pedig változatlanul a dél-belgiumi repülőtérről képzeli el. A vezérigazgató kiemelte, az alkalmazottak munkája nincs veszélyben, márciusig valamennyiüket a British Airways foglalkoztatja.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A belga légitársaság június elején indította menetrend szerinti járatait Hongkongba. A cég flottájába tartozó két Airbus A340-300-as júniustól októberig hetente kétszer repült, októbertől heti négy alkalommal szállított volna utasokat Hongkongba.

A légitársaság szabad kapacitásait wet-lease konstrukcióban értékesítette az elmúlt hónapokban.

A cég közlése szerint a következő időszakban repülőgépeiket személyzettel és karbantartással együtt (ACMI/wet-lease konstrukció) tervezik más légitársaságok részére bérbe adni, mielőtt beindítják saját menetrend szerinti járataikat Kínába.

A menetrend szerinti járatok leállítása miatt nem lesznek elbocsátások a cégnél, sőt a közlemény szerint az Air Belgium folytatja fejlesztési terveinek végrehajtását.

Korábbi tervek szerint más ázsiai országokat, elsők között kínai célállomásokat is összekötnének Belgiummal, évente mintegy 500 ezer utast terveztek szállítani Európa és Ázsia között.

Az Air Belgium légitársaságot 1979-ben alapították, 1998-ban eladták az Airtours brit légitársaságnak, majd 2000. október végén megszűnt. 2016 végén új céget alapítottak a régi márkanévvel azért, hogy Belgiumot összekapcsolják ázsiai városokkal. A légitársaság járatai több hónapos késéssel, meglehetősen nehézkesen indultak el.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!