Felmászott egy férfi az Azman Air éppen felszálláshoz készülődő Boeing 737-esének szárnyára Nigériában pénteken, a férfi Ghánába szeretett volna utazni.

A helyi Daily Post beszámolója szerint a lagosi Murta Muhammed Repülőtéren történt, az Azman Air Boeing 737-500-asa a ZQ-2316-os járattal Port Harcourtba szállt volna fel, már a futópálya előtti várakozó öbölben volt és a felszállási engedélyre várt.

Az utasok ekkor pillantották meg a férfit, aki kézipoggyászával együtt megközelítette a gépet, csomagját a jelentés szerint a Boeing hajtóművénél helyezte el, majd felmászott a gép szárnyára.

Az esetről videófelvétel is készült.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Amint az utasok észrevették a férfit, pánik tört ki a fedélzeten és azonnal értesítették a légiutas-kísérőket, és kérték, hogy a gép azonnal szakítsa meg a felszállási előkészületeket és nyissák ki a vészkijáratokat, hogy el tudják hagyni a gépet.

 

Henrietta Yakubu, a nigériai repülőtéri hatóság menedzsere a lapnak azt mondta, a férfit később őrizetbe vették és letartóztatták, arról azonban már ellentmondó információk vannak, hogy hova szállították el.

A lap egyik megbízható forrására hivatkozva azt írta, a férfi azt állította, Ghánába akart utatni, de arról nem nyilatkozott, hogy hogyan jutott a repülőgép közelébe.