Legkorábban 2022-re állhat vissza a koronavírus-járvány előtti forgalom a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ha nem lesz második hulláma a járványnak és addigra nem lesz recesszió a gazdaságban – mondta Kam Jandu, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kereskedelmi igazgatója az Airport Business szaklapnak.

A brit szakember az elmúlt időszakkal kapcsolatban azt mondta, márciusban 58 százalékkal esett az utasforgalom, és ezzel hét évig tartó töretlen fejlődés szakadt meg. Ferihegyen alig fél millió utas volt, míg egy évvel korábban az 1,2 milliót közelítette az érkezők és indulók száma. Jelenleg heti 35 járat van, míg tavaly ugyanilyenkor hetente 1500 járatot kezeltek – ismertette Kam Jandu.

(Fotó: AIRportal.hu)

Ebben a helyzetben a Budapest Airport igyekezett minden lehetséges eszközzel csökkenteni a kiadásokat, mivel az utasforgalom elmaradása nemcsak a leszállási díjakból, de a bezáró üzletektől származó bevétel elmaradását is okozta. A 2-es terminálon átszervezték az üzemelést, a munkavállalók 80 százaléka pedig önként vállalta, hogy 20-50 százalékkal kevesebb fizetést kap.

Kam Jandu szerint ebben a helyzetben az a lényeg, hogy senki ne pánikoljon, de merész döntéseket hozzon, mert amint újraindul a közlekedés, „nagyobb szükségünk lesz a munkaerőre, mint valaha, hogy megtöltsük az elinduló jártokat” – fogalmazott.

Hogy az első gépek mikor szállhatnak fel, azzal kapcsolatban Kam Jandu optimistának tűnt. Szerinte május végén az ország feloldhatja az utazási tilalmat, majd június közepén már lehetnek első fecskék, de ilyenkor még szigorú egészségügyi szabályokat kell betartani: maszkot kell viselni, és csak az egészségesek utazhatnak majd, erről pedig okirattal kell rendelkezni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: Budapest Airport

Innentől kezdve a kereskedelmi igazgató folyamatos növekedésre lát esélyt, amely a téli és a jövő nyári menetrendben is folytatódik, de a teljes visszaépülésre 2022-nél korábban nem lát esélyt. Ez a kijelentés összecseng Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatójának prognózisával.

Ennek is feltételei vannak, egyrészt
el kell kerülni, hogy a járvány újra kitörjön, másrészt a forgalom csak akkor bővülhet és állhat vissza a járvány előtti szintre, ha a recesszió a gazdaságban 2022-re elmúlik.

Ha ezek teljesülnek, akkor a vezető szerint Budapest az egyik legjobban fejlődő város lesz, és megmarad a kelet-közép-európai régió kapujának, amely a pandémia előtt is volt.