A franciaországi repülőtereken a járatok több mint negyedét törölték kedden a légiforgalmi irányítók sztrájkja miatt, amellyel az európai légtér tervezett egységesítése ellen tiltakoznak. A francia és a német kormány is arra kérte Brüsszelt, hogy függessze fel a tervet, amelyet az illetékes biztos tegnap terjesztett az Európai Parlament elé.

A francia polgári légiközlekedési igazgatóság (DGAC) szerint nyolc francia repülőtéren (Paris Beauvais, Paris Roissy, Paris Orly, Lyon, Nizza, Marseille, Toulouse és Bordeaux) 1800 járatot töröltek a napi átlagos 7650-ből. Ennek ellenére a repülőtereken nyugalom uralkodik, az indulok járatok kis késéssel közlekednek, miután az előzetes intézkedéseknek köszönhetően csak azok az utasok jelennek meg a terminálokon, akiknek elindul a gépe.

A DGAC kérésére a légitársaságok járataiknak a felét már előzetesen törölték keddtől csütörtökig a két nagy párizsi és a jelentősebb vidéki repülőtereken. Az utasokat SMS-ben vagy e-mailben értesítették a törlésekről.

A francia légiforgalmi irányítók legjelentősebb szakszervezete, az SNCTA az ágazatban tervezett „európai szabályozások nemzeti politikára gyakorolt közvetlen következményeire” kívánja felhívni a figyelmet, és nem támogatja Brüsszelnek az egységes európai légtér létrehozására irányuló tervét. A három napos sztrájkfelhíváshoz szerdától további szakszervezetek és az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége (ETF) is csatlakozik.

A több, mint tíz éve megszületett elképzelés célja a határok megszüntetése az európai légtérben és azzal párhuzamosan a kapacitás megháromszorozása, a légiközlekedés szabályozásának harmonizációjával a költségek felére csökkentése, valamint a környezetszennyezés 10 százalékos visszaszorítása.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Siim Kallas, az Európai Bizottság közlekedésért felelős biztosa kedden terjeszti a reformot Strasbourgban az Európai Parlament elé, amellyel a tagállamok egy része azért nem ért egyet, mert az a légterük szuverenitásának megszűnésével járna.

Az Európai Unió 2010-ben döntött úgy, hogy 2012. december 4-ig a 27 légiforgalmi irányítási körzetet kilenc, úgynevezett funkcionális légtérblokkba szervezik át, és kialakítják az egységes európai légteret (EEL), a nemzeti érdekek azonban ezt jórészt felülírták, és a közös légtér egyelőre nem valósult meg. Magyarország, Ausztria, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország és Bosznia-Hercegovina 2011 májusában írt alá megállapodást egy ilyen légiforgalmi irányítási blokk létrehozataláról.

Frédéric Cuvillier, francia közlekedési miniszter kedden az mondta: Berlinnel egyetértésben arra kérte az Európai Bizottságot, hogy függessze fel a reformot. „Franciaország nem támogatja az Európai Bizottság újabb kezdeményezését” – hangsúlyozta a francia kormánytag. Kiemelte, hogy a franca polgári légiközlekedés még csak most kezdi alkalmazni a 2009-es európai szabályozást a légiközlekedés különböző szolgáltatásainak összehangolásáról és „az még nem hozta meg gyümölcsét az utasok számára a működés hatékonyságát illetően”.

„Nekünk nem az egységes légtér szabályozási elvével van gondunk, amely összehangolná európai szinten az irányítást. Ezt támogatjuk” – hangsúlyozta Olivier Joffrin, a francia Usac-CGT szakszervezet vezetője. Hozzátette: „azt nem tudjuk elfogadni, hogy az Európai Bizottság ezt az utat választja a privatizációhoz és a szolgáltatások egy részének liberalizációjához”. A francia légiforgalmi irányító példaként említette a radarok karbantartását, ami „egyértelműen az irányítók szeme és füle”, és amit Brüsszel a magánszektorra bízna. A francia szakszervezeti vezető szerint az ágazatban dolgozók a liberalizálással a státuszukat és a munkakörülményeiket érzik közvetlen veszélyben.

A légiközlekedési szektor több mint ötmillió embernek ad munkát Európában, és 365 milliárd euróval járul hozzá Európa hazai össztermékéhez, ami az uniós GDP mintegy 2,4 százaléka.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!