Fennakadásokat okoz a havazás a Budapest Liszt Ferenc Repülőtér forgalmában, több járat a környező repülőtereken szállt le.

A Flightradar24.com radarképe szerint 15 óra után folyamatosan érkeztek és indultak a gépek, korábban azonban több járat is a légtérben várakozott, voltak, akik a régió más repülőterein szálltak le.

A Wizz Air Berlinből és a Ryanair Dublinból érkező gépe Pozsonyban, a Luftahnsa Frankfurtból Budapestre tartó járata Bécsben szállt le, a pristinai Wizz-járat pedig Budapest helyett Debrecenben landolt.

Fotó: Budapest Airport

Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója lapunknak azt mondta, egy időre le kellett zárni a pályákat, hogy meg tudják tisztítani. Az 1-es pálya már használható, most a gurulóutakat és a 2-es pályát kezdik el síkosságmentesíteni, a repülőtér egy futópályával üzemel.

Az igazgató azt kérte az utasoktól, hogy folyamatosan ellenőrizzék járatuk státuszát. Nem csak a hó mennyisége a gond, hanem az erős havazásban a látótávolság is erősen korlátozott – közölte lapunkkal a reptérüzemeltető.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A helyi idő szerint 15:30-kor kiadott repülőtéri időjárási riport (METAR) szerint mindkét futópályát legalább 51 százalékban 1 milliméter vastag száraz hó fedi, a fékhatás közepes, vagy jó. A látástávolság – a havazás intenzitásától függően – 900 és 1500 között változik.