Budapesten szakította meg útját a Turkish Airlines Ankara – Frankfurt járata vasárnap este, mert egy utas meghalt a járat fedélzetén.

Az AMS – Airport Medical Service speciális repülőtéri mentőautója. (Fotó: AIRportal.hu)

A légitársaság TK 1619-es számú járatát teljesítő Boeing 737-800-as repülőgép személyzete Veszprém térségében döntött az út megszakítása mellett és kezdte meg a fordulót valamint a süllyedést a budapesti repülőtér irányába.

A repülőgép vasárnap este negyed kilenc után nem sokkal biztonságosan leszállt Ferihegyen, a 31R jelű futópályán, majd a számára kijelölt állóhelyre gurult.

A repülőtéri egészségügyi szolgálat (AMS – Airport Medical Service) munkatársai az állóhelyen megkezdték az ellátást, azonban a Liszt Ferenc-repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatójának hétfő reggeli közlése szerint már csak a halál beálltát tudták megállapítani az utasnál.

Hardy Mihály az MTI-nek elmondta: a Turkish Airlines Frankfurtba tartó járatán egy idős nő veszítette életét, aki már orvosi kísérettel szállt fel a repülőgépre.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A járat este fél tíz után folytatta útját Frankfurt felé.

A flightradar24.com radarképe az útját megszakító repülőgép útvonaláról.