A finnországi Pori vezetése a Budapest Aircraft Service (BASe) légitársaságnak ítélte oda a kisváros és Helsinki közötti támogatott üzemelési jogot. A cég hétköznapokon napi három járatpárral szolgálja majd ki az útvonalat, közszolgáltatási szerződéses konstrukcióban.

A BASe egyik E120-asa (Fotó: AIRportal.hu)

A városi közigazgatás július 22-én hagyta jóvá a Budapest Aircraft Service (BASe Kft.) ajánlatát, hogy közszolgáltatási jelleggel járatokat üzemeltessen az ország nyugati partján fekvő város és Helsinki-Vantaa között, Karhu Aero márkanév alatt – számolt be a CH Aviation.

Az új brand alapítására azért van szükség, mert a BASe nemcsak Finnországban, hanem a teljes észak-európai régióban sem ismert.

Korábban mindössze egy útvonalat üzemeltettek Helsinki és Savonlinna között, illetve rövid ideig az Airlink járatain találkozhattak a magyar Embraer EMB-120-asokkal az utasok.

Augusztustól viszont hétköznapokon naponta háromszor közlekednek majd a cég harminc utas szállítására alkalmas regionális gépei az útvonalon.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A most aláírt megállapodás értelmében ezért három év alatt 11,2 millió eurós (3,65 milliárd forintos) támogatást kap a finn államtól a BASe.

Ezt az európai uniós joggal összhangban, az úgynevezett Public Service Obligation (PSO) rendszerben veheti át, amelynek lényege, hogy adott útvonalak támogathatók – azaz fedezhető a légitársaság üzemeltetésből eredő vesztesége – a rossz kapcsolatokkal rendelkező régiók felzárkóztatása érdekében.

A módszer Magyarországon sem ismeretlen, az állam ugyanígy pályáztatta meg a nyugat-balkáni útvonalak üzemeltetését 2017-ben, a jogokat pedig egyedüli jelentkezőként a Wizz Air nyerte meg. A fapados cégnek négy éven át öt útvonalat kell üzemeltetnie összesen négymilliárd forintért.

Poriban azért voltak kénytelenek a három évre szóló koncessziót kiírni, mert az előző kiszolgáló NextJet 2018 májusában csődöt jelentett. Összesen négy ajánlat érkezett, de a másik három (és így vesztes) pályázó kilétét nem hozták nyilvánosságra.

Az újranyitást a város részéről Aino-Maija Luukkonen polgármester úgy kommentálta, hogy a menetrendet kifejezetten az üzleti utasok igényei szerint állították össze, ennek köszönhetően jó a csatlakozási lehetőségek jönnek létre mind Európa, mind Ázsia irányába.

Emellett a késő este közlekedő járatpár lehetővé teszi, hogy az ingázó dolgozók hazaérjenek éjszakára.