Több százmillió USA-dolláros tender révén az Egyesült Államok légierejének (USAF) és a Légi Nemzeti Gárda tartalékos állományának összesen 176 Lockheed C-130H Hercules teherszállítóját modernizálják.
Egy korábbi szerződés értelmében az iAccess cég már a fedélzeti rendszerek modernizációja első szakaszának végéhez közeledik, ennek részeként ADS-B jeladót, és S módú transzpondert kapott összesen 172 C-130H, LC-130H és LC-100-as szállítógép.
A munkálatok befejezésének határideje 2020. január 1., a gépek így a kötelező ADS-B jeladóhasználat életbe lépésekor megfelelnek majd a katonai és a polgári szabályozási környezetnek is.
A légierő illetékes parancsnoksága minisztériumi jóváhagyással már kiválasztotta a következő, korszerűsítést elvégző vállalatot.
Az L3 Technologies ötszáz millió USA-dolláros szerződést kapott, amely teljesen lefedi az Avionics Modernization Programme (AMP) második szakaszát.
A szerződés szerint a C-130H1, H2, H2.5, H3, valamint LC-130H típusú gépekhez teljesen egyedi modernizációs csomagot állít össze, engedélyeztet és épít be a vállalat.
Összesen 176 Hercules hadrafoghatósági arányának és gazdaságossági mutatóinak jelentős javulását várja a USAF, amely a teljes élettartamra vetített költségekben is kimutatható lesz.
Emellett kereskedelmi forgalomban is használt fedélzeti rendszereket szintén beépítenek a gépekbe, amely valószínűsíthetően a hagyományos mutatós műszerek nagy méretű, folyadékkristályos kijelzőkre való cseréjét is jelenti.
A munkálatokat az L3 gyárában végzik el a Texas állambeli Waco városban, befejezési határidő egyelőre aláírt szerződés hiányában nincs még.
Hat évtized után is aktív szolgálatban
A C-130-ast eredetileg a Lockheed repülőgépgyártó (mai jogutódja a Lockheed Martin) fejlesztette ki az 1950-es évek második felére.
A négyhajtóműves típusból később számos variáns készült, az újabb verziók kifejlesztése során a gyártó igyekezett minden igényt kielégíteni, amely egy közepes méretű szállítógép esetében felmerülhet.
Az alapváltozat mellett így készült belőle többek között légi utántöltő, közvetlen tűztámogató, tengeri járőr és tengeralattjáró-vadász, sarkvidéki üzemelésre optimalizált változat sítalpakkal, valamint légtérellenőrző és korai előrejelző variáns is.
Emellett az eredeti katonai verzióra alapozva az 1960-as évek közepétől L-100 néven, a típust némileg módosítva a kereskedelmi igényeknek megfelelően, polgári vevők számára is kínálta a Lockheed a Herculest.
Bár nem nekik tervezték, a típust csak szállításra használó légierőknél is kikötött néhány ilyen változat, például az arab országokban, Peruban, Ecuadorban és Indonéziában.
Az amerikai fegyveres erőknél azonban már inkább a Hercules alkonyáról lehet beszélni, de váltótípus hiányában igyekeznek a legtöbbet kihozni belőle.
A helyzetet viszont csak rontotta, hogy 2017-ben 15 emberéletet követelő balesetet szenvedett a tengerészgyalogság egyik C-130-asa.
A vizsgálatok kiderítették, hogy a balesetet a légcsavarok korai anyagfáradásos hibája okozta, és minden 1971 előtt gyártott példány érintett lehet, így azokat át kell vizsgálni, és ki kell kicserélni a hibás lapátokat.
A probléma gyors kezelése azonban nem lendítette előrébb a szállítógép karrierjét, mostanáig 65 példány került át a tucsoni 309. Repülőgép Karbantartó és Regenerációs csoporthoz, ahol konzerválás után várják a további felhasználást.