Kanadai partnerrel, a nemzetközi, főleg az észak-amerikai piaci igényekhez igazítva fejlesztené tovább az Antonov a korábban kevés példányban eladott An-74TK szállítógépet.

Az ukrán gyártó közlése szerint már tárgyalások sorozatán van túl kanadai képviselőkkel, hogy az ország vállalatai bekapcsolódjanak az ambiciózus programba. Első körben részletes piackutatást hajtanának végre, és ez alapján határoznák meg az új változat műszaki paramétereit. 

A projektről júniusban már született egy szándéknyilatkozat, eszerint kanadai cégek az ilyen együttműködéseket segítő Canadian Commercial Corporation kormányzati szervezeten keresztül lehetnek majd az ukrán repülőgépgyártó beszállítói – írta meg a Flightglobal.

Az új, nyugati segítséggel korszersítendő An-74TK az Antonov reményei szerint az elődjéhez képest könnyebben szerezhet tanúsítást a világ nagy részén.

A cég anyavállalata, Ukroboronprom állami technológiai holding szerint a rossz alkatrészekre vezethető vissza az eredeti An-74-es számos problémája, mivel a részegységek nagy arányban Oroszországban készültek, ami hátráltatta a nyugati tanúsítványok megszerzését és így a piaci térhódítást is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Az ukrán belügyminisztérium egykori An-74-ese (Forrás: Wikimedia Commons)

A fejlesztések részét képezi, hogy teljes egészében napjaink igényeinek megfelelő rendszereket építenek a modernizált változatba, például analóg műszereket nélkülöző digitális pilótafülkét alakítanak ki. Az újabb problémákat elkerülendő a végösszeszerelés Ukrajnában és Kanadában is zajlana a tervek szerint. 

A projekt áttételes célja, hogy segítse a régóta tetszhalott állapotban vergődő ukrán repülőgépipar fellendülését.

A fejlesztés tényleges elindulásához azonban kormányközi megállapodásra lesz szükség, a kanadai politikai támogatás megszerzéséért már lobbizik egy erre szakosodott cég.